Vasúttörténeti Emlékhely

2010.11.12A Keleti Cédrus Kft. és a Vasúttörténeti Alapítvány közös munkával Vasúttörténeti Emlékhelyet létesített a szőregi vasútállomáson.

Szent Katalin oltalmában

2010.11.12November 25-én tarja a katolikus egyház Alexandriai Szent Katalin ünnepét. Ez egyben a szőregi katolikus templom búcsúünnepe is, hiszen a templom és a település védőszentje, mennyei pártfogója Szent Katalin. Az idei búcsúi szentmisét november 21-én (vasárnap) 9:30-kor mutatja be Gruber László plébános.

A szőregiek érdekében a torony alatt

2010.11.12 Beszélgetés Rózsavölgyi Józseffel, Szőreg új önkormányzati képviselőjével Az októberi önkormányzati választásokon Rózsavölgyi Józsefet (Fidesz) választották Szőreg és Dél-Újszeged önkormányzati képviselőjévé [...]

Nyolc gyerekkel hatvan négyzetméteren Szőregen

2010.11.09 Nyolc gyereket nevel egymaga hatvan négyzetméteres házában a szőregi Mucsi Gabriella. A család a szűkös élettérben, komoly anyagi gondokkal küzdve [...]

Bértakarítók a szőregi temetőben

2010.11.05 Kószóné Veszprémi Gabriella szegedi olvasónk jelezte, hogy Szőregen, a Vaspálya utcai római katolikus temetőben újabban felirat tájékoztat: sírgondozást csak az [...]

Mit nyerünk az óraátállítással?

2010.10.27 A nyári időszámításnak köszönhetően körülbelül hatmilliárd forinttal csökken az ország éves villanyszámlája. Egy év alatt nagyjából 120 GWh-val kevesebb energia [...]

56-os megemlékezés Szőregen

2010.10.22 Az 1956-os eseményekre emlékezve a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban tartott ünnepi műsor után a Hősök terén megkoszorúzták Szőreg egyetlen [...]

MűvHáz hírek – 2021. október
Őszi évadnyitó ünnepség
Őszi élet a bölcsődében
A Szerb Utcai Óvoda hírei