Nyolc gyereket nevel egymaga hatvan négyzetméteres házában a szőregi Mucsi Gabriella. A család a szűkös élettérben, komoly anyagi gondokkal küzdve is példás életet él: a fiatalok amellett, hogy mindenben segítik édesanyjukat, kiváló tanulók, ráadásul mindannyian tehetségesek valamiben.

Immár 23 éve, hogy gyerekzsivajtól hangos Mucsi Gabriella élete. Első gyermeke ekkor született, őt pedig másik hét követte. A legkisebb most 8 éves. Aki hozzájuk betér, azt nem mindennapi látvány fogadja. A kabátok kétajtónyi fogast foglalnak el, alattuk a cipők: egy félboltnyit kitesznek. Idáig az idilli nagycsaládos kép, ha azonban továbbsétálunk szőregi otthonukban, előbukkan a rideg valóság. Gabriella és nyolc gyermeke egy 60 négyzetméteres, kétszobás házban él – amelynek, nem túlzás: minden négyzetcentiméterét kihasználják.

A fiúk szobájában galéria, a lányokéban emeletes ágy gondoskodik arról, hogy éjszaka mindenkinek legyen hol aludnia. A könyvhalmok mindenhol a plafonig érnek, a tanulóasztalt és székeit pedig felváltva használják a gyerekek. Fürdőszobájukat a konyha sarkában felállított zuhanytálca jelenti, mellékhelyiségnek pedig már csak az udvaron maradt hely.

– Sok jó ember kis helyen is elfér – mosolyog optimistán az édesanya, de hamar előtör belőle a keserűség. Elmeséli: férje annak idején sok gyerekről álmodott. Megígérte: épít majd egy nagy házat szép családjának.

– Én megszültem őket, a házból azonban soha nem lett semmi. Végül még egyedül is maradtam a gyerekekkel.

A mindennapi nehézségek ellenére a gyerekek kiválóan kialakították közös életüket, ahol nem probléma az sem, ha egyikük már aludna, a másik tanulna, a harmadik pedig tévézne. Annak ellenére, hogy szűkös életterük miatt folyamatos kompromisszum az életük, nagyon jó testvérek. Ráadásul mindannyian jeles tanulók.

– A legnagyobb gyermekem, Iván Hollandiában dolgozik erdésztechnikusként, László fiam pedig Pécsett tanul építészmérnöknek – büszkélkedett már „kirepült” gyerekeivel az édesanya. – Ők Gáspárral együtt a sportokban jelesedtek. Mártonnak az angol az erőssége, Veronika pedig kiváló énekes. Marika társastáncol, Misi amellett, hogy kiváló focista, éppen most nyerte meg a Bolyai-matekverseny megyei döntőjét csapattársaival, Erzsike pedig néptáncol.

Gabriella mindennél büszkébb nyolc gyermekére, akik mindenben támogatják, segítik édesanyjukat. A fiúk fát vágnak, a lányok kertészkednek, főznek, takarítanak, mindemellett pedig az iskolában is kiválóan helytállnak.

– Olyan tehetségesek, és még most bontakoznának ki – futja el édesanyjuk szemét a könny. – Nagyon bánt, hogy nem tudok olyan életet biztosítani számukra, ahol kedvükre énekelhetnének vagy gyakorolhatnának akkor, amikor akarnak, és nem csak akkor, amikor másik nyolc embert nem zavarnak vele.

130 ezerből élnek

Gabriella számára a hatalmas család ellátása annyi teendőt jelent, hogy napi 4 óránál több munkát nem tud vállalni. Havonta így 30 ezer forintot visz haza. A 100 ezer forint családi pótlék jelenti ezen felül az egyetlen bevételt, illetve alkalmanként a gyermekvédelmi kedvezmény és az átmeneti segély. Könnyen kiszámolható, mire elég mindez kilenc ember számára, ahol egy vasárnapi ebéd receptje valahogy így kezdődne: végy másfél kiló húst. Így leggyakrabban inkább úgy kezdődik: végy a kertből zöldségeket. Azokat ugyanis igyekeznek megtermelni maguknak.

Timár Kriszta, delmagyar.hu