Szőregen Rózsavölgyi Józseffel találkozott B. Nagy László, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje, aki egy hatalmas tápai kenyérrel lepte meg a 14. választókerület, azaz Szőreg önkormányzati képviselőjelöltjét. B. Nagy László Dr. Balogi Dánieltől, a 11. választókerület fideszes jelöltjétől kapta a kenyeret, aki azzal az útravalóval adta, hogy „vigyen már egy rendes kenyeret a szőregieknek”.
Szőregen persze derültséggel fogadták Dr. Balogi Dániel fricskáját és némi gulyás társaságában neki is láttak a friss tápai kenyérnek.
Rózsavölgyi József érdeklődésünkre elmondta: a szőregi kápolna ügye jól halad. A Makovecz Imre által tervezett kegyhely rajzai már el is készültek, jól látható rajta a mester stílusa – mutatta büszkén a 14. választókerület fideszes jelöltje. Ebből egy képeslap készül, amelyet meg lehet majd vásárolni. Jelenleg az adománygyűjtés és a pályázás szakaszában van az ügy, és örömmel látom, hogy egész Szőreget megmozgatja az esemény, sokan felajánlották a munkájukat. A templom egyes részei bontott téglából épülnek, ami jelentősen csökkenti a költségeket – tette hozzá a képviselőjelölt.
Rózsavölgyi József megemlítette: a kápolna tornya egy nyíló rózsabimbó formáját szimbolizálja majd, és biztos benne, hogy Szőreg és Szeged újabb ékköve épül fel hamarosan.