Szinte egy csodával felér, amit szülők, tanárok és jó szándékú segítők vittek véghez ahhoz, hogy két hónapos feszített tempójú munka után megnyithassa kapuit a Gemma Szociális Szolgáltató Központ – Fejlesztő Iskola. Az intézménybe autista és halmozottan sérült gyerekek járhatnak, jelenleg tizenketten. A szőregi iskola ünnepélyes avatásán elhangzott, hogy ha szeretettel és gondoskodással fordulnak ezekhez a gyerekekhez, akkor nagyon sok mindenre képesek.

A felnőtt korú autista és halmozottan sérült fiatalok nappali ellátása, fejlesztése nem megoldott hazánkban, ezért is jelentős, hogy a szőregi intézményben szeptember elsejétől tizenkét fiatal tanulhat, illetve foglalkozásokon vehet részt. Harter Árpádné, a Szivárvány Autizmus Egyesület (SZIA) elnöke elmondta, hogy július elsejétől tudják bérelni az Szerb utcai épületet az önkormányzattól, vagyis két hónap alatt kellett kialakítaniuk az intézményt az iskolakezdéshez.

„Elsősorban a kollégákra és a szülőkre vagyok büszke, akik két hónap alatt építették fel átvitt értelemben ezt az intézményt. Ez hatalmas eredmény, hiszen pénz nélkül, teljesen társadalmi munkában hoztuk létre” – fogalmazott a tizenkét diákot foglalkoztató intézmény vezetője, Kiss Zsuzsanna. A Gemma Szociális Szolgáltató Központ – Fejlesztő Iskolában a munka nem állt meg, továbbra is szépíteni kívánják az intézményt, ahogy forrásaik, lehetőségük lesz rá.
Mint megtudtuk, januártól a huszonhárom életévüket betöltöttek számára nappali intézményt indítanak, ahova autisták, súlyosan, halmozottan sérültek jelentkezhetnek. Számukra napközbeni elfoglaltságot és szórakozási lehetőséget fognak biztosítani.

Jelenleg két csoportszobában működik a fejlesztő iskola, ahol 6-6 gyerekkel foglalkoznak. Kiss Zsuzsanna a terápiákkal kapcsolatban elmondta, hogy lovas terápiára járnak a gyerekek, illetve hetente egyszer kutyás terapeuta jár az intézménybe. Gyógymasszázst pedig jelenleg a kicsiknek tudnak biztosítani.

A bürokráciával folyamatosan küzdeniük kell. Mint megtudtuk, hiába járna OEP-támogatás a gyerekek utaztatásához, jelenleg Szegeden belül egy vállalkozó térítésmentesen végzi ezt feladatot. A lovas terápiára saját autójukkal szállítják a gyerekeket a dolgozók, és az étkeztetést is felajánlásból tudják megoldani.

Ezek a gyerekek nagyon sok szeretetet tudnak adni, amit azok nem tudhatnak, akik nem voltak még közöttük. „Bejöttem a csoportba és Jani megölelt, egy nagy cuppanós puszit adott az arcomra és azt mondta: ’édi’. Ezért már érdemes volt bejönni” – mesélte el Harter Árpádné. „Ha úgy fordulunk ezekhez a gyerekekhez és úgy foglalkozunk velük, hogy érzik, értük vagyunk, akkor nagyon sok mindenre képesek” – tette hozzá.

Varga Anna, szegedma.hu