Közlekedésbiztonságról iskolásoknak
2014.10.07Mintegy 230 diák vett részt a KRESZ-FESZT elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvényen Szegeden. „Az iskola rendőre” program keretében az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság szeptember 30-án második alkalommal szervezte meg óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló prevenciós rendezvényét.
Kiszabadították az ágak fogságából az Aradi téri emlékművet
2014.10.05szőregi csata emlékoszlopát benőtte a mellette álló fa, Magyar László önkormányzati képviselőjelölt nem tétlenkedett: a városvédők és az itt élők kérésére megtisztíttatta azt.
Sétával hívták fel a figyelmet az emlőrák veszélyeire Szegeden
2014.10.04 Mintegy százan sétáltak végig a szegedi Belvárosi hídon szombaton délelőtt, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák veszélyeire, valamint az önvizsgálat [...]
Önkormányzat 2014: választási ügyekben is hívható a kormányzati telefonos ügyfélszolgálat
2014.10.04 Az önkormányzati, nemzetiségi választással kapcsolatos ügyekben is hívható a 1818-as kormányzati telefonos ügyfélszolgálat; a telefonszámon az állampolgárok a hét minden [...]
Szőregi idősek világnapja Peller Annával és Fásy Ádámmal
2014.10.04 Október 3-án, pénteken műsort rendeztek a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban az idősek világnapja alkalmából [...]
A Dóm téren nyílik ki a Századok sátrának kapuja
2014.10.03 Vasárnaptól három napra a Dóm térre költözik a Magyar Nemzeti Múzeum építményegyüttese és óriási gömbsátra, amely XXI. századi látványeszközökkel, világszínvonalú [...]
Szeged felkészült az új uniós fejlesztési ciklusra
2014.10.01 Szegedi Önkormányzata sikerrel pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt „Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése” című pályázati felhívásra, melynek célja a [...]




















