Hétfőn délután alakuló közgyűlés keretében esküt tett Botka László polgármester, akit egymás után negyedik alkalommal választottak polgármesterré a szegediek. A városvezető ünnepi köszöntőjében többek között arról beszélt, a választások másnapján elveszítette jelentőségét, ki milyen párt színeiben jutott be a közgyűlésbe, mindenkinek egyaránt Szeged érdekeit kell képviselnie.

Botka László polgármester hétfőn délután 2 órára hívta össze Szeged város alakuló közgyűlését. A választók akaratának megfelelően Botka László stabil többséggel a háta mögött „kormányozhat”. A baloldalon három önálló frakció fog szövetségben működni: az MSZP 12, a DK 3, az Együtt-PM 2 képviselővel. A Fidesz-L.É.T. frakció 5, a KDNP 4, a Jobbik és az LMP 1-1 tagot delegálhatott a várost irányító testületbe.

Az ünnepi alakuló ülésen 27 képviselő tett esküt, mert a fideszes Bródi János lemondott a mandátumáról, őt Rózsavölgyi József váltja majd a Fidesz-L.É.T.-ben, amelynek frakcióját Kothencz János vezeti.

 

Botka László: „Nincs többé pártszempontok mögé bújtatott háború”

Botka László polgármester ünnepi beszédében azt mondta,  nemcsak Kossuth Lajos idejében és 1956-ban volt Szeged nemzetünk büszkesége, de 1989 óta minden szabad választáson. Mert Szeged különleges, ez a különlegessége pedig a szabadságból, önállóságból, munkából, teljesítményből, felelősségből, sikerből és akaratból táplálkozik.

– A szegediek nem tudják és nem akarják a változó szelek játékává tenni a mindig azonos, égszínkék szegedi lobogót, amely immár a sötétebb kék, csillagos európai társával összefonódva az európai értékeket és a polgári demokráciát szimbolizálja – mondta a városvezető, majd hozzá tette: Szeged polgárai mindig is kiálltak évszázados értékrendjük mellett.

– A gondolkodó, felelős polgár tudja, hogy bizalma kincs, amely elnyerhető, számon kérhető, és vissza is vehető. Ezt mutatta meg a nemrégiben megtartott választás is. A szegedi polgár kinyilvánította akaratát, bizalmát visszavette azoktól, akiket erre érdemtelennek talált, és felhatalmazta képviseletére azokat, akik hosszú idő óta felelősen, becsületesen dolgoznak.

Az októberi voksok a polgármester szerint azt szimbolizálják, hogy az embert próbáló, tisztességes munkát értékelték a szegediek, azt, amely 21. századi európai nagyvárossá tette Szegedet. A választás eredménye is azt bizonyítja, hogy a város lakói a békés, nyugodt, építkező Szegedet szeretik.

– Ennek a Szegednek az építésére kaptunk most felhatalmazást, ehhez a Szegedhez méltó közgyűlést kell ma életre hívni. A választás másnapján elveszítette jelentőségét, ki milyen párt színeiben indult, itt mindenki Szegedet képviseli az emberek bizalmából. Nem lehet jobb vagy baloldali, kormánypárti vagy ellenzéki Szeged, a város élhető közösség, amelyet értékei mellett a közös múlt és közös jövő is összeköt. 2014-ben a szegediek úgy döntöttek: nincs többé pártszempontok mögé bújtatott háború. Az önkormányzati munkában a szegediek érdekeinek kell megfelelni, olyan város teremtve, ahol nem túlélni kell az életet, hanem megélni érdemes azt” – fejezte be ünnepi beszédét Botka László.

 

Három új alpolgármester, öt bizottság 45 taggal

A frissen esküt tett képviselők elsőként a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatát módosították, hogy megkezdődhessen az érdemi munka. Ezt követően Botka László, törvényi felhatalmazásával élve javaslatot tett az alpolgármesterek személyére, valamint a bizottságok összetételére.

A közgyűlés nagy többséggel elfogadta a városvezető javaslatát, így a jövőben három alpolgármester segíti majd Botka László munkáját: Solymos László a várospolitikáért, Nagy Sándor a fejlesztésekért, Szentgyörgyi Pál pedig a gazdasági ügyekért lesz felelős.

Új közgyűlési stratégiát is kidolgozott a polgármester, amelynek lényege, hogy a jövőben a képviselők még nagyobb felelősséggel és még hatékonyabban dolgozzanak a városért. Az eddigi négy tanácsnok helyett a városvezető javaslatára egyet választott meg a közgyűlés: Berkesi Ottó a felsőoktatási intézményekkel való kapcsolattartásért felel majd.

Teljesen új alapokra helyezték a bizottsági munkát is: a korábbi 9 nyolc tagú testület helyett a jövőben 5 bizottság segíti majd, egyenként 9-9 fővel a városvezetés munkáját.

Az alakuló ülésen kötelezően dönteni kellett a városvezetők és képviselők díjazásáról is. A törvények értelmében a polgármester a mindenkori helyettes-államtitkári fizetésre jogosult, ez Szeged esetében bruttó 748 ezer forint, ezzel arányos javadalmazást kapnak majd az alpolgármesterek. Korábban a képviselők 111 ezer 800 forint tiszteletdíjat vehettek fel, a jövőben ez úgy változik, hogy a képviselői javadalmazás 85 ezer forintra csökken, a bizottsági munkáért azonban a korábbi 28 ezer forint helyett 56 ezer forintot vehetnek fel – így a képviselők tiszteletdíja a gyakorlatban nem változik.

Az integrált területfejlesztési program jóváhagyásával zárult az új testület első ülése: a tervezet 63 projektjavaslatot tartalmaz a déli Tisza-hídtól a bölcsődefelújításokig. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag fogadta el, ezt követően Botka László bejelentette, a következő ülésre november végén kerül majd sor.

 

Szeged város új közgyűlése

Polgármester: Botka László

Alpolgármesterek: Nagy Sándor (városfejlesztési), Solymos László (várospolitikai), Szentgyörgyi Pál (gazdasági)

Tanácsnok: Berkesi Ottó (felsőoktatási kapcsolatok)

MSZP-frakció: Kozma József, Solymos László, Szentgyörgyi Pál, Lauer István, Ménesi Imre, Sebestyén József, Szécsényi Ferencné, Hekáné Szondi Ildikó, Szénási Róbert, Mészáros Tamás, Tóth Károly, Joób Márton

DK-frakció: Berkesi Ottó, Binszki József, Kardos Irén

Együtt-PM-frakció: Nagy Sándor, Kormos Tibor

Fidesz-L.É.T.-frakció: Kothencz János, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor, Kosik Dénes és Rózsavölgyi József

KDNP-frakció: Haág Zalán, Farkas László, Hüvös László, Póda Jenő

Jobbik: Tóth Péter

LMP: Szentistványi István

 

Közgyűlési bizottságok

Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság:

Binszki József elnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szondi Ildikó tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Sebestyén József tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Tóth Károly alelnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Mihálffy Béla tag (Fidesz-L.É.T.)
Póda Jenő tag (KDNP)
Német Ferenc külsős tag (Fidesz-L.É.T.)
Bodor Sándor külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Pakai András külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)

Pénzügyi és Vagyongazdálkozási Bizottság:

Farkas László elnök (KDNP)
Lauer István alelnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Sebestyén József tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Mészáros Tamás (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szécsényi Ferencné (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Nógrádi Tibor tag (Fidesz-L.É.T.)
Tanács Eszter külsős tag (LMP)
Pálmai Antal külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kovács Tamás külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)

Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság:

Kozma József elnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szondi Ildikó alelnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Tóth Károly tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kosik Dénes tag (Fidesz-L.É.T.)
Hüvös László tag (KDNP)
Haág Zalán tag (KNDP)
Bezdány Géza külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Révész Mihály külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Dombi Gábor külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)

Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság:

Joób Márton elnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kardos Irén alelnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szénási Róbert tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szécsényi Ferencné tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kothencz János tag (Fidesz-L.É.T.)
Tóth Péter tag (Jobbik)
Szarka Imre külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kónya Gábor külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Tóth József külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)

Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság:

Ménesi Imre elnök (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Szentistványi István alelnök (LMP)
Szénási Róbert tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Mészáros Tamás tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Lauer István tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Mihálffy Béla tag (Fidesz-L.É.T.)
Rácz Tibor külsős tag (Jobbik)
Molnár János külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)
Kenyeres Lajos külsős tag (MSZP-DK-Együtt-PM-ÖSZE)

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu