Szívrohammal kellett kórházba szállítani a volt nehézsúlyú világbajnoki kihívó profi bokszolót, Joe Bugnert.

Joe Bugner, alias Bugner József pályája során többek között Muhammad Alival, Joe Frazierrel és Ron Lyle-lal mérkőzött meg (69-13-1-es mérlegig jutott), sőt Bud Spencerrel is, hiszen Piedone-filmekben kapott szerepet. Általában ő volt a „rossz fiú”, aki a legnagyobb pofonokat kapta… A magyar származású – Szőregen született 1950 márciusában, s az 1956-os forradalom után emigrált családjával együtt –, előbb Angliában, majd már hosszú ideje Ausztráliában élő egykori ökölvívónál a tavaly kettes típusú diabéteszt állapítottak meg.

 

Diabétesz után szívroham

Ennek a betegségnek a hatásai vezettek végül a szívproblémákhoz is. Szerencsére Bugner most már jól van és nyilatkozata szerint nem kívánja feladni ezt a harcot sem: „Nem akasztom szegre a kesztyűimet, 64 éves vagyok, de azért úgy érzem, maradt még pár év az életemből. Viszont nagyon kell figyelnem, mit eszem és iszom. Egy szívrohamot természetesen komolyan kell venni, de eszembe sincs eldobni az életemet.” Bugner hivatásos ökölvívását 1999 nyarán, túl a 49. születésnapján fejezte be, de fénykorát a hetvenes években élte. Muhammad Alival 1975 júniusában, Malajziában futott össze, s csak 15 menetes pontozással kapott ki tőle.

Deák Zs. / profiboksz.hu

Kapcsolódó anyagok

Borítókép: Joe Bugner és Muhammad Ali , 1973