Szőregi egészségnap

2017.11.10A Szőregért Alapítvány hagyományai közé tartozik az évente megrendezendő egészségnap. Azon túl, hogy számos egészségügyi intézmény van városunkban, maguk a polgárok is fontosnak tartják egészségüket.

Dr. Beck Mihály emlékére

2017.11.03Eltávozott közülünk egy szőregi születésű ember, akinek az élete például szolgálhat a fiataloknak. Beck Mihály 1929. november 14-én, Szőregen született, és hosszú, változatos, és eredményes élet után, 2017. július 31-én távozott közülünk.

Több száz rózsa díszíti majd Tarjánt

2017.10.28 Idén is közel 2000 szőregi rózsatövet osztott szét Mészáros Tamás Tarján városrész önkormányzati képviselője. Ahogy tavaly, most szombaton is nagy [...]

Rózsatőosztás, tökfaragás és eső Makkosházán

2017.10.27 Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Hont Ferenc utcai játszótéren a Halloween-partit, ami a közelgő ünnepre való felkészülés jegyében telt [...]

Megépülhet Makovecz Imre Rózsakápolnája Szőregen!

2017.10.27 Több mint kétszáz év után gazdagodhat új egyházi intézménnyel a település(rész). Az épület tervezője, Makovecz Imre már nem érhette meg [...]

A szabadságért adták vérüket

2017.10.21 „Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz?” – [...]

Szőregi mártírra emlékeztek

2017.10.21 A Szőregi Baráti Társaság tagjai nemzeti ünnepünk alkalmából gyűltek össze a Hősök terén, ahol az 1956-os mártírra, Földesi Tiborra emlékeztek [...]

MűvHáz hírek – 2021. október
Őszi évadnyitó ünnepség
Őszi élet a bölcsődében
A Szerb Utcai Óvoda hírei