Szegeden nincs szívás

2009.02.28Nem lehet dohányozni többek között a szegedi játszótereken, köztemetőkben, tömegközlekedési megállókban – erről is döntöttek a képviselők a pénteki közgyűlésen. A júniustól hatályos rendeletről a dohányosok azt mondják: nem szabályok, hanem intelligencia kérdése, ki, mikor és hol gyújt rá.

Életveszélyes a 43-as padkája

2009.02.25Csak hatvannal szabad hajtani a 43-asnak azokon a szakaszain, ahol felújították az aszfaltot. Bár az út már jó, most a padka életveszélyes: ha enyhül az idő, azért, ha fagy, akkor meg azért. A mélyen összevágott sár tanúsítja: sokan nehezen jutnak vissza az útra, ha egyszer már lefutott róla a kerék.

A 43-as elnyelte a gyalogutat

2009.02.10 Csörög rovatunkban tette szóvá Vass László, hogy eltűnt két kilométer járda a Szőregi út mellől. A városnak nincs rá pénze [...]

„Bekukkantó” a Magyar utcai Óvodába

2009.02.09 A személyes találkozás és ismerkedés érdekében, szeretettel várja az óvodába készülő gyerekeket és szüleiket, „nyílt napos” óvodai programjaira a Magyar [...]

75 éve halt meg Móra Ferenc

2009.02.09 Móra Ferencre emlékezik ma délután 2-kor a Belvárosi temető díszparcellájában a város és a nevét viselő múzeum. A később híres [...]

Péterné Aranka díj

2009.02.09 Az idei (2008/2009) tanévben is sor került a Péterné Aranka díjátadásra. Ebben az esztendőben Kónya Kata és Kövi Ferenc 8.b [...]

Komposzt lesz a Szegediek karácsonyfájából

2009.01.26 Komposzt lesz abból a közel 14 méter magas szőregi Normann-fenyőből, melyet a Szegediek egészen január 26-ig csodálhattak meg a Klauzál [...]

MűvHáz hírek – 2021. október
Őszi évadnyitó ünnepség
Őszi élet a bölcsődében
A Szerb Utcai Óvoda hírei