Tavaly év végén szűnt volna meg, ezért van olyan orvos, aki már most sem ad

2019.01.08A tervekkel ellentétben mégsem szűnt meg tavaly decemberben a papírrecept, egy évig még kötelező kiadniuk a háziorvosoknak. A jogszabályváltozásról azonban nem minden orvos értesült, ez pedig gondot okozhat azoknak, akik helyett más váltaná ki a gyógyszereket.

Évi 60 ezer tonna szemetet dolgoznak majd fel az új csarnokban

2019.01.06Több mint 6 milliárd forint uniós támogatásból legalább évi 60 ezer tonnával bővül Szeged hulladékfeldolgozó-kapacitása. A Sándorfalvi úti regionális telepen új hulladékválogató épül, Szőregen hulladéklerakót létesítenek, és új gyűjtőszigeteket is elhelyeznek a környező településeken.

Cél a prevenció

2019.01.04 Öt Csongrád megyei település hét háziorvosa fogott össze és alakította meg a Marosmenti Praxisközösséget. A Tiszaszigethez közeli települések háziorvosai egészségügyi [...]

Szilveszterkor éjszakai járatokat indítanak Szegeden

2018.12.30 Az üzletek az év utolsó napján 14-18 óra között bezárnak, leáll a helyi közlekedés is Szegeden, de számos vonalon közlekedtetnek [...]

Kéményseprés: újévtől átkerül a katasztrófavédelemhez a makói és a szegedi járás

2018.12.30 Újévvel további félszáz település tartozik a katasztrófavédelem kéményseprőihez, köztük a makói és a szegedi járás, két település kivételével. Összesen 36 [...]

Angyal szállt le a Rózsák terén

2018.12.22 Az adventi koszorú negyedik, a szeretetet jelképező gyertyáját is meggyújtották ma, szombaton este a Rózsák terén. Öt kisdiákot pedig az [...]

A Szőregi Advent Angyala

2018.12.13 Karácsony közeledtével, az ünnepi készülődés jegyében is fontos, hogy a közösség tagjai figyeljenek egymásra, segítsék egymást. Ennek szellemiségében, a hagyományos [...]

MűvHáz hírek – 2021. október
Őszi évadnyitó ünnepség
Őszi élet a bölcsődében
A Szerb Utcai Óvoda hírei