Lassan munkába lendülnek a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság csapatai. A téli szünet alatt körbejárjuk, hogyan készülnek a résztvevők a tavaszi folytatásra. Sorozatunk következő részében az ősz meglepetéscsapata, a Szőreg következik.

A harmadik Bordánnyal azonos pontszámmal áll a tabella hatodik helyén a Szőregi RSE. A szezon előtt aligha gondolták a megyei drukkerek, hogy a Rákóczi ilyen előkelő helyen fog telelni, azonban a Szőreg az ősszel sorra szállította a jó eredményeket. A szőregi a mezőnyben az egyetlen csapat, amelyik le tudta győzni az őszi bajnok Tiszaszigetet, és ugyan októberben akadt egy kisebb hullámvölgyük, a végén sikerült korrigálniuk.

– Sokan minket tartanak az ősz meglepetéscsapatának, abban viszont nincs meglepetés, hogy megfelelő hozzáállással és edzésmunkával eredményesek tudunk lenni ebben a mezőnyben – kezdte Kiss Máté, a Szőreg edzője. – Ha így tudunk dolgozni tovább, és kellőképpen motiváltak vagyunk, akkor akármelyik meccsen három pontot szerezhetünk. A munkán, a közösségen és a befektetett energián múlik az eredményesség, elégedettek vagyunk a 25 megszerzett ponttal – összegzett a szőregiek trénere.

A csapat már munkába lendült, a bajnoki rajtig pedig hat edzőmeccs vár a keret tagjaira. Nagy változás nem várható a csapat összetételében, egy- két érkezőt szeretnének a gárdánál, amely heti három foglalkozással készül a folytatásra. – Az edzésnaplóból látszik, a hátsó négyesünk minden tagja élen jár az edzéslátogatottságban, van egy nagyon jó kapusunk is. Tény, jó a védelmünk, de az első védő a támadó, nekik is fontos szerepük van ebben – utalt a Szőreg trénere arra, hogy csapata a bajnokság első négy meccsén nem kapott gólt, illetőleg az őszi meccsek felén, hét találkozón is érintetlen maradt a szőregi kapu, ami kulcsszerepet játszott a szereplésben.

– A dobogó alsó foka szép lenne, de az út elején járunk, inkább a következő szezon lesz az, ahol konkrét helyezésekről beszélhetünk. Most az a cél, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akikkel hosszabb távon tudunk dolgozni, és ne járjunk úgy, mint néhány nagyobb futballklub, amelynek sajnos meg kellett szűnnie. Elsődleges cél a csapatépítés, a pontszám csak másodlagos tényező – zárta Kiss Máté.

Vajgely Pál, delmgyar.hu

Borítókép: Megfelelő hozzáállás. Kiss Máté elégedett lehet. Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu