Tető a templomrom fölött

Helyreállították a szőregi középkori templomromot. A ma is álló falmaradvány fölé fából ácsoltak tetőt, az épület alapjait mészkőből és téglából készített kiegészítés jelzi. A helyreállított műemléket a Szeged napi ünnepségsorozat keretében adták át.

Continue reading

Biztonságosan – biciklivel

A Szőreget Deszkkel összekötő kerékpárút műszaki átadását tegnap délelőtt tartották. Az új „betonkígyót” legelőször a két település elöljárói próbálták ki, „drótszamárra” pattantak és elkerekeztek Szőregról egészen a szomszéd faluig. A nagyközönség szombattól veheti igénybe az utat, ugyanis játékos vetélkedőkkel és bemutatókkal színesített ünnepség keretében adják át a forgalomnak a mintegy 3,6 kilométer hosszú pályát.

Continue reading

Minden napra egy feszület

Kanalas István édesapjától tanulta a fafaragás mesterségét. A fa művészi megmunkálásának elsajátításában azonban csupán magára számíthatott. A hetvenes éveinek közepét taposó mester a Fekete Házban szombaton délelőtt nyíló kiállításán húsz éves művészi pályafutásának vallási témájú alkotásait tárja a nagyközönség elé.

Continue reading

Lovasegyesület Szőregen

Január utolsó napján 36-an alapították meg a Szőreg és Vidéke Lovasegyesületet. Az egyesület létrehozásának ötletét a tavaly augusztusi helyi lovasnap sikere szülte. A szőregi és környékbeli lovakat tartók fogtak össze, a részönkormányzati képviselő Tóth Csaba, valamint az egyesület elnöke Kiss Miklós és lelkes csapata vállalta az előkészítést, a szervezést.

Continue reading

Hová visz az Apátság utca?

Az Alföld egyik legrégebbi Árpád-kori emléke Szőregen egy városi közpark területén található. Műemlék, de kerítés alig védi. A környezete is jobb sorsra érdemes; jobb lenne, ha Szent Fülöpön, a szőregi monostor egykori védőszentjén kívül másra is számíthatna.

Continue reading

Kanalas István háromszáz keresztje

Ha igaz, amit mondanak, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Kanalas István fafaragó mester jól túltett a többieken. Neki háromszáz van. Háromszáz fából faragott, falon függő, talpon álló, halovány akácszínű, mézsárga körtefa, néger dió, ében. egyszerű paraszti, cirkalmas barokk, apró, kicsi, közepes, nagyobbacska, szóval háromszáz különféle kereszt. Háromszázhárom teszi mégis hozzá a mester, s amikor megkérdem, az otthoniakkal együtt mennyi lehet, egy kis számolgatás után jelentőségteljesen felnéz és azt mondja, hogy háromszázharminchárom.

Continue reading

Szőregi kábelbábel II.

Szőregi kábelbábel címmel jelent meg cikkünk, amellyel kapcsolatban ketten is jelezték, hogy kiegészítenék a leírtakat. Mindketten a Szőregért Alapítvány kuratóriumának tagjai. Vörös Imre, aki levelet írt, ma is kurátor, Békési Zoltán már nem, decemberben viszont még az volt.

Continue reading

Szőregi kábelbábel

Lakossági fórumot hívott össze Szőregen a település szegedi önkormányzati képviselője, Tóth Csaba. Jó oka volt rá. Sokakat késztetett véleménynyilvánításra a helyi kábeltévé sorsának alakulása. Röviden szólva: a Szőregért Alapítvány kuratóriuma december elején nulla forintért átpasszolta a négy évvel azelőtt lakossági önerőből épült – családonként 12 ezer forinttal szálltak be kábeltévé rendszert a szegedi Kábeltévé Rt.-nek. A nagy kérdések a következők: egyáltalán miért volt erre szükség; ha már adták, miért ingyen; jogában állt-e a kuratóriumnak megtennie ezt a lépést?

Continue reading

Városiasodó Szőreg

Az elmúlt néhány esztendőben megszámlálhatatlan alkalommal szólalt fel közvilágítás-ügyben Békési Zoltán, szegedi önkormányzati képviselő. Pontosabban fogalmazva: Szőreg hiányos közvilágítása ügyében. Mert, hogy ez a probléma a szőregieknek az utóbbi időben igazán sok fejfájást okozott, ahhoz nem fér kétség.

Continue reading

A fafaragó szép szavai

Hattyúfehér borítóba öltöztetett kis könyvecske jelent meg a napokban „Nyolc kis hattyú története” címmel. A tizennégy kis fejezet egy hattyúcsalád életét mutatja be gyermekeknek, gyermeknyelven úgy, hogy a felnőtteknek is élményt jelent olvasása.

Continue reading

1 231 232 233 234