Ha igaz, amit mondanak, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Kanalas István fafaragó mester jól túltett a többieken. Neki háromszáz van. Háromszáz fából faragott, falon függő, talpon álló, halovány akácszínű, mézsárga körtefa, néger dió, ében. egyszerű paraszti, cirkalmas barokk, apró, kicsi, közepes, nagyobbacska, szóval háromszáz különféle kereszt. Háromszázhárom teszi mégis hozzá a mester, s amikor megkérdem, az otthoniakkal együtt mennyi lehet, egy kis számolgatás után jelentőségteljesen felnéz és azt mondja, hogy háromszázharminchárom.
Jól esik ez a népmesei nyomaték a hármas számokon. Az ember mostanában inkább mindenféle indusztriális számokat hall. már alig marad érzéke e misztikus hármas sommázat iránt. Egyébként s, a Megfeszített, akinek halála ezt az egyszerű kivégzőeszközt, a keresztet jelképpé tette, úgyszintén harminchárom éves volt akkor.
Magamban istenadta tehetségnek szoktam nevezni ezt a fajta embert. Beszélgetünk fafajtákról, lemezgyári hulladékról meg a kétszázadjára is elvágott ujjáról, ott, a vallásos művésziséggel remekül megfaragott keresztek között, beszélgetünk mindenféléről, csak a titokról nem. Azt hiszem, arról hiába kérdezném, talán maga se tudja, mikor, mitől dereng fel abban, amit farag. Vallásos ember, a motívumokat jól ismeri, ösztönösen jól. Csak egyik másik kereszten van jele az egyházművészeti tájékozottságnak (miért ne lehetne: az ösztönös művészet szabadon feldolgozhat bármit), a faragványokból spontán művészi elképzelés sugárzik.
A keresztek után pénzérmék mását kezdte faragni. Szent István dénárától kezdve a magyarok által használt 96 pénzrendszer érméinek két oldalát már kifaragta s otthon őrzi a másik kiállításnyi anyagot. Tudom, hogy Gyulay Endre püspöknek már két püspöki botot faragott, s azt hiszem, nincs pap, aki ne örülne a keze alól kikerülő ajándéknak. Pénzért nagyon ritkán dolgozik. Inkább ajándékba és a maga örömére.
Mélyen vallásos családból származik, édesapja földműves volt, ahogy ő maga is, amíg nem jött az államosítás. Akkor munkát vállalt; vajon hol, ha Szőregen él: a virágkertészetben. Arra gondolt, fogjanak össze az idősek, így könnyebb eladniuk, amit termeltek; ebből lett egy szövetkezet, amelynek Kanalas István telepvezetője volt 20 évig. Alig tizenhét éve farag. Az ember nagyot néz, amikor ezt mondja; mások két életen keresztül is próbálkozhatnak, akkor sem lesz ekkora stílusbiztonságuk. Egyetlen korai próbálkozásaként 1942-ben a tudományegyetemen kéthetes Kalot
vezetőképzési tanfolyamon volt, amikor megtudta, hogy az erdélyi Csíksomlyón bentlakásos fafaragó iskolát vezet egy ottani mester. Jelentkezett volna, de már közel volt a háború; egyre rosszabb idők jártak, aztán meg megint egyre rosszabbak. Csak nyugdíjazása után, 1978-ban kezdte el a fafaragást.
Bicska azért mindig volt nála. Nézem a sok aprólékosan megmunkált keresztet és azon tűnődöm, vajon, ha én faragnék, hányszor szabdalnám össze a kezem. Meg is kérdem, mert a mester ujján is valami kötésféle van. Legalább kétszázszor vágta el. amióta farag. Beköti, és azonnal dolgozik tovább. Már ismerik, ugye, az orvosi rendelőben, kérdezem egy kis malíciával, de ő komolyan rám néz, ogy nem, megvan neki a maga gyógymódja erre. Kikérdezem, hogy vajon mi lehet. Szabódik, el is mondja végül, de megígérteti velem, hogy nem írom le. Még kinevetnék. Mindeneseire ha a többi begyógyult, ez is be fog. Hetvenegy éves; még kétszáz ujj-bekötést kívánok neki, mert – lenne több! – az még legalább húsz év. És húsz év faragás.
Panek Sándor, Délmagyarország
Borítókép: Megnyílt a szőregi fafaragómester kiállítása. Fotó: Délmagyarország
