Helyreállították a szőregi középkori templomromot. A ma is álló falmaradvány fölé fából ácsoltak tetőt, az épület alapjait mészkőből és téglából készített kiegészítés jelzi. A helyreállított műemléket a Szeged napi ünnepségsorozat keretében adták át.

Tóth Csaba önkormányzati képviselő arról tájékoztatta lapunkat, hogy méltóképpen helyreállították Szőreg középkori templomának maradványait. A fölújítás után, a Szeged napi ünnepségsorozat eseményei között, a hét végén adták át a helyreállított szőregi műemléket. Az ünnepségen részt vett dr. Ványai Éva alpolgármester és Nóvák István városi főépítész is.

Amint Tóth Csaba elmondta, még 1996-ban vetődött föl a templomrom méltó helyreállításának gondolata. Lokálpatrióta szőregiek keresték föl a képviselőt, segítségét kérve a rekonstrukció megindításához. A fáradozások meghozták a kívánt eredményt: sikerült előteremteni a fölújításhoz szükséges pénzt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatán 4,5 millió forintot nyertek, a szegedi önkormányzat 2 millió forinttal támogatta a szőregi műemlék helyreállítását, Szőreg Árpád-kori település, amelynek Szent Fülöp tiszteletére emelt monostorát 1192-ben említik. A monostor a tatárjárást még túlélte, de – a kutatók föltételezése szerint – a XIII. század végi kun lázadás idején elpusztult.

Ugyanebben a században emelhették a monostor szomszédságában azt a kis plébániatemplomot, amelynek egyik falmaradványa túlélte a történelem viharait. A templom föltárásán már Reizner János és Tömörkény István is dolgozott – munkájuk gyümölcse azonban csak a XXI. század elején érett be.

A helyreállított templomromot körbejárva kétféle falazás maradványai figyelhetők meg. A föltehetőleg XIII. századi, kőalapozású templomhajó félköríves szentéllyel zárul – ehhez épült később téglából a sekrestye és a hajót meghosszabbító épületrész.

A Bende Lívia régész vezette föltárást követő helyreállítás Sipos György építész látványterve szerint, s az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felügyeletével készült. A templom alapfalait mészkő és tégla kiegészítés jelzi. A falmaradvány fölé fából készült tetőszerkezetet ácsoltak.

Tóth Csaba elismeréssel szólt a rekonstrukciót végző szakemberekről. A képviselő szeretné, ha a templomhoz hasonlóan föltárnák a monostor maradványait is.

Nyilas Péter, Délmagyarország


Borítókép: Tóth Csaba önkormányzati képviselő szerint a templom mellett a monostor is érdemes a föltárásra. Fotó: Schmidt Andrea, Délmagyarország