Hazai népművészetünk egyik sajátos, közép-európai ága a fafaragás. A fára álmodott stílustisztaság már a múlt század végen kezdett kialakulni. A szegedi tájon elő pásztorok számára elsősorban az eszközök használhatósága volt a fontos. Egyszerű, legtöbb esetben bicskaheggyel rákarcolt díszekkel ékesítgették tárgyaikat. Legfőképpen azokat, amelyeket kedvesüknek készítettek.
A paraszt faragók csak jóval a pásztorművészet felvirágzása után jeleskednek. Ők jobáara a gazdasági szerszámaik fa részét használták arra. hogy kezdetleges díszítményekkel lássák el. Ez egyúttal a tulajdonos jele is lett. adott szerszámokon. Egyébként a parasztemberek keze a nehéz fizikai munkáktól nemigen volt alkalmas arra. hogy finomabb faragásokhoz kezdjenek. Még akkor sem, ha voltak almaik, elképzeléseik, amit a szemükkel ugyan „rávittek” a fára. de a tényleges kivitelezésig nem jutottak el.