Január utolsó napján 36-an alapították meg a Szőreg és Vidéke Lovasegyesületet. Az egyesület létrehozásának ötletét a tavaly augusztusi helyi lovasnap sikere szülte. A szőregi és környékbeli lovakat tartók fogtak össze, a részönkormányzati képviselő Tóth Csaba, valamint az egyesület elnöke Kiss Miklós és lelkes csapata vállalta az előkészítést, a szervezést.

Az alapítók között gyerekek és felnőttek .egyaránt akadnak, természetesen nincs mindenkinek saját lova, másoknak több is akad. Ami közös viszont a tagokban: a ló, a lovaglás szeretete. Néhányan komolyan gondolják a versenyzést is.

Kiss Miklós elmondta, hogy a már említett augusztusi verseny óta kialakult egy baráti társaság, amely heti rendszerességgel találkozik. Előadásokat hallgatnak meg, minden alkalommal istállólátogatáson is részt vesznek, ilyenkor tapasztalatot cserélnek. Ahogy az idő engedi, azonnal rendszeressé válnak majd a lovaglások, az edzések, amelyek irányítását szakemberre bízzák. Egy felajánlásnak köszönhetően másfél hektáros edzőpályát kívánnak majd kialakítani, ahol a fogathajtók és a díjugratók is megfelelő körülmények között gyakorolhatnak, készülhetnek.

Az egyesület következő összejövetlére Bárdos György ötszörös fogathajtó világbajnokot hívta meg vendégül, aki igent mondott a felkérésre. Február 28-án, pénteken délután 3 órakor Hódi Károly szatymazi tanyáján (a Postakocsi csárda mellett) tart előadást Bárdos György, majd az érdeklődők gyakorlati bemutatót is láthatnak.

A Szőreg és Vidéke Lovasegyesület mindenkit szívesen lát a rendezvényen, amelyre külön autóbusz indítását tervezik. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást az egyesület elnökétől, Kiss Miklóstól kaphatnak a 405-557-es telefonszámon.

V. F. S., Délmagyarország