Aki a virágot szereti… nemcsak pécsi lehet
2017.05.27A rózsa lesz az idei Dísznövény Kiállítás kiemelt növénye Pécsett, a Botanikus Kertben, amit több egyesület és cég is képvisel, így a szőregi Rózsahölgyek Rendje, valamint a Magyar Rózsatársaság lelkes képviselői mellett budapesti, szegedi és kecskeméti cégek is bemutatkoznak. A kiállítás alatt érdekes előadásokat is meghallgathatnak az érdeklődők például a magyar nemesítésű rózsafajtákról.
Felszerelték az első parkolóautomatát
2017.05.24Megérkezett az összes új parkolóautomata – az elsőket már fel is szerelték. A gépek június 6-ától működnek. Ezzel megszűnik a papír parkolószelvény, változik az sms-parkolás.
Megint elakadtak a szemétszámlák – Vásárhely a kivétel
2017.05.12 Április végére ígérte az első idei negyedéves szemétszámlát az állami holding, amelyik a helyi szolgáltatók helyett számláz. Csekket nem, csak [...]
Magad uram, ha szolgád nincsen
2017.05.06 Szülői munkaközösség megalakításától egy autista felnőttek számára is elérhető foglalkoztató működtetéséig jutott el egy szegedi édesanya, aki autista gyermekének fejlődésével [...]
Főzőverseny és játékos sportvetélkedő
2017.05.02 Az idei évben sem maradhatott el a Szőregi Majális, melynek ismételten a Monti park adott otthont. Az időjárás bár kezdetben [...]
B. Nagy: 80 méteres talpmélységig nem esnek a jogszabály hatálya alá a háztartási kutak
2017.04.28 Májusban terjeszti be a Belügyminisztérium a fúrt kutakkal kapcsolatos törvényjavaslatot, nyáron fórumokat terveznek a témában, ősszel pedig döntés születhet – [...]
Vége az országos tűzgyújtási tilalomnak
2017.04.20 Feloldotta az ország teljes területére március 3-án elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a Földművelésügyi Minisztérium [...]



















