Naponta többször is elmegy az áram néhány másodpercre az utóbbi hetekben Szőregen. A lakók egyre idegesebbek, hiszen elektromos berendezéseik megbolondulnak, a hibabejelentőt pedig a legtöbb esetben el sem érik.

– Nézze meg a Facebook-csoportunkat! Egész Szőreg fel van háborodva! – mutatta a kommentek tucatjait Garamvölgyiné Bori. Az asszony arról a bosszantó jelenségről beszélt, amely hetek óta tart a településrészen.

Napi rendszerességgel elmegy az áram, akár többször is. Csak néhány másodpercre, de ez is elég ahhoz, hogy jelentős bosszúságot okozzon a lakóknak. Vannak, akiknek a riasztója is megszólal minden alkalommal, és olyan is előfordult, hogy használhatatlanná vált az elektromos garázskapu egy ilyen áramkimaradás után.
– Percekig tart ilyenkor, amíg a tévé újraindul, a digitális jel megérkezéséig pedig internet és telefon sincs. De elszáll a számítógép is, és minden más elektromos eszköz megzavarodik. Ráadásul nem hiszem, hogy túl jót tesz nekik ez a feszültségingadozás – sorolta a nő férje, Lajos, aki éppen ezért már mindent áramtalanít a lakásban, amikor nincsenek otthon, vagy aludni térnek.

Az áramkimaradásról tudnak a Szőregen működő, 20 főt foglalkoztató informatikai vállalkozásnál is, náluk viszont ezek a pillanatnyi kimaradások a generátoroknak köszönhetően nem érzékelhetők.

– Félévente ugyanakkor egész napos áramszünetek is vannak, amiket ugyan előre bejelentenek, viszont aznap nem tudunk dolgozni. Nagy cégek rendszereit visszük, így elég kellemetlen, ha ilyen miatt kell leállnunk – mesélte Vas Zoltán tulajdonos, aki otthonában viszont az utóbbi hetekben kénytelen minden elektromos berendezést állandóan állítgatni, mert azok minden áramszünet után villognak.

– Most hajnalban és délelőtt is volt áramkimaradás, meg tegnap este is – ezt már Vörös Gáborné Margit mesélte szerda délben. – Nem győzöm mindig újraállítani a digitális órát – bosszankodott. Menye, Fónai Katalin megjegyezte, az áramszolgáltatónak már sokan bejelentették a problémát, mégsem történik semmi. – Azt bezzeg elvárják, hogy fizessük időben a számlát, de hogy ők is megbízhatóan szolgáltassanak, az már nem megy.

Olvasóink közül egyébként többen jelezték: a DÉMÁSZ-hibabejelentő nagy gyakorisággal elérhetetlen, esetenként átkapcsol másik vonalra, amin nem lehet elérni ügyintézőt. Aki pedig mégis sikerrel járt, azt a választ kapta, biztosan a vihar miatt volt probléma. Csakhogy a jelenség hetek óta napi rendszerességgel fennáll.

 

DÉMÁSZ: A gallyak, a madarak és a szél a hibás

A légvezetékes hálózatok kialakításuknál fogva jobban ki vannak téve a szélsőséges időjárásnak. A hálózatra eső letört gallyak, faágak, de akár a madarak is okozhatnak problémát. Az utóbbi hetekben az erős szél miatt volt több esetben rövid idejű kimaradás az áramszolgáltatásban – közölte lapunk kérdésére a DÉMÁSZ Kommunikációs Csoportja. Ezekről az áramszolgáltatóhoz automatikusan is érkezik rendszerjelzés, és az ügyfelektől is kaptak bejelentést. A cég munkatársai bejárták az érintett szakaszokat, és azonosították a hibahelyeket. A javítás a napokban elkezdődik – tették hozzá. A munkálatok is járhatnak áramszünettel, de ez a beavatkozás lényegesen csökkenti majd a rövid idejű áramkimaradások számát.

Timár Kriszta, delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: delmagyar.hu