2013.06.23 55 felvonuló díszítette fel rózsával konflisát vagy járművét szombaton délután a XV. Szőregi Rózsaünnepen. Az ünnepi menetet eső zavarta meg [...]
Demcsák Zoltán, a szegedi brutálfutó
2013.06.23 Hét kilométeren sárban, szögesdrótokon, gumikerekeken keresztül vezet a brutálfutók útja. Demcsák Zoltán 50 évesen ismerkedett meg a dagonyás kihívással [...]
Csongrádon készül a szőregi rózsás lány
2013.06.22 Lány rózsákkal címmel készül az a köztéri szobor, amelyet a szőregi körforgalom közepébe tervez felállíttatni augusztus 20-ára, vagy legkésőbb a [...]
Buszjáratok a rózsaünnepen
2013.06.21 A Tisza Volán Zrt. 60-as és 60Y-os jelzésű autóbuszai szombaton, a szőregi rózsaünnepi felvonulás miatt körülbelül 17.30-tól a felvonulás végéig [...]
Megkezdődött a rózsaünnep Szőregen
2013.06.21 A június 21-én kezdődő tizenötödik szőregi rózsafesztiválon az eddigieknél is színesebb programokkal várják az érdeklődőket. A korábbinál is nagyobb kiállító [...]
Egy nap alatt ellopták a Thököly úti körforgalom tujáját
2013.06.21 Alig készült el a Thököly úti körforgalom beültetése, ismeretlen tettesek már el is tulajdonították onnan az egyik spriráltuját [...]
Megdőlt a melegrekord Szegeden
2013.06.20 Megdőlt a napi melegrekord Szegeden, napon negyven fokot mértek. Péntek éjfélig másodfokú hőségriadó van érvényben, üzemelnek a párakapuk, nyitva tartanak [...]
Tűzhalál után újjáéledt a szőregi Böbi és Peti
2013.06.19 A szőregi rózsaünnep két hírnökét, a körforgalom mellé felépített szalmabábokat felgyújtották, de egy este alatt, nagy összefogásban újjáépítették a [...]
Rendőrkézen a fiatal szőregi gyújtogatók
2013.06.18 A gyors rendőri munka eredményeként a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozócsoportja fél nap alatt azonosította és előállította azt a két fiatalt, akik [...]
Ünneprontás: elégtek a szőregi rózsafesztivál kabalafigurái
2013.06.18 A Peti és Böbi névre hallgató szalmabáb párhoz 17-én késő este riasztották a tűzoltókat és a rendőrséget – az utóbbi [...]








