Hét kilométeren sárban, szögesdrótokon, gumikerekeken keresztül vezet a brutálfutók útja. Demcsák Zoltán 50 évesen ismerkedett meg a dagonyás kihívással.
– Az egyik legizgalmasabb része, amikor fólián lecsúszunk a domboldalon, majd egyenesen egy vizesárokba érkezünk. Innen minél előbb ki kell jutni, közben próbáljuk a lehető legkevesebb sarat lenyelni – mesél Demcsák Zoltán szenvedélyéről, a brutálfutásról.
A különleges elnevezésű verseny mindössze egyéves múltra tekint vissza itthon, és nem véletlenül kapta a nevét. Inkább hasonlított egy katonai kiképzőpálya és egy akadályverseny keverékére, mintsem egy hagyományos futóversenyre. Mocsarassá sarasított emelkedőkön, mély homokban, szalmabálákon átugrálva kell teljesíteniük a versenyzőknek a 7 kilométeres távot.
A sportág magyarországi történetének második versenyét június elején rendezték 850 résztvevővel a nyíregyházi motokrosszpályán. Zoltán az 50 év feletti kategóriában az előkelő hatodik helyig dagonyázta magát.
– Sokkal nagyobb fizikai megterhelést jelent, mint a hagyományos futás. Jó néhány éve futok, de ez egész más. Hirtelen ritmusváltások, gyors ütemek jellemzik. Egy igazi teljesítménytúra – foglalja össze a brutálfutás lényegét a szegedi férfi. A pályán gumikerekek, szögesdrótok, katonai hálók akadályozzák a versenyzőket, olykor meg is sérülnek, de Zoltán komoly sebesülést még nem látott, azon kívül, hogy a drót néha felsérti a brutálfutók bőrét. Zoltán azt mondja, a körülmények nomádak, a legtöbbször nem jut meleg víz mindenkinek, hideg vízzel csutakolják magukat. Ő egyébként 41 perc alatt teljesítette a 7 kilométert, az átlag 40-50 perc. A magyar csúcs 18 perc alatt van.
– A legjobbakat díjazzák, de a legtöbben nem azért jövünk, hogy magunk alá tapossuk a többieket. A jó társaságot és az élményeket keressük. Nem véletlen, hogy a verseny elején a szpíker azt szokta kérdezni a hangosbeszélőn: „Ki az, aki azért jött, hogy dögönyözzön egy jót?”
Horváth Attila, delmagyar.hu
