55 felvonuló díszítette fel rózsával konflisát vagy járművét szombaton délután a XV. Szőregi Rózsaünnepen. Az ünnepi menetet eső zavarta meg, de tudták teljesíteni a tervezett utat. Hihetetlen rózsadekorációkat láttunk: a virágból többek között Micimackó és Malacka is életre kelt.

„A pénzemet én máma mind elmulatom” – énekelte Keleti András a Budapest Bár koncertjén szombat délután a XV. Szőregi Rózsaünnepen a tikkasztó melegben a sportpályán. A lacikonyhában a fél literes csapolt Borsodit 450-ért mérték, fél liter ásványvíz 300, egy szál sült kolbász 1200 forintba került – valóban könnyű volt elmulatni a busza tartalmát.

A kánikulában azért szépen fogyott a folyékony kenyér, és a legmerészebbek a koncert alatt mit sem törődve a tűző nappal, a színpad előtt énekelték Keletivel a Budapest Bár legnagyobb slágereit. A többség azonban a napernyők nyújtotta biztonságos árnyékot választotta. Délután fél 5 és 5 között mozdultak meg az emberek, amikor a Pálya tér környékére egymás után gurultak be a több 100 ezer rózsaszállal feldíszített ünnepi menet résztvevői. A felvonulásra 55-en neveztek be, még az utolsó, a takarítóautó is rózsával volt feldíszítve.

Kocsis-Savanya András és felesége, Kocsis Flóra 25 éve foglalkozik rózsatermesztéssel Szőregen. – Most 3 lovas kocsit, két autót, és ezt a nagy utánfutós traktort díszítettük fel a csapattal. A traktor díszítéséhez 20 ezer rózsát használtunk fel. A díszítéseket két nap alatt végeztük el 25 emberrel – mondta András. Amint megjelentek a sportpálya körül járműmonstrumukkal, a vendégek azonnal megrohamozták a traktort, ami elé állva fotókat és videókat készíttettek magukról. – Nem sajnálunk felhasználni ennyi virágot, hiszen alkotni mindig öröm, és ez a mi ünnepünk – magyarázta a férfi. A felvonuláson igazán érdekes rózsakompozíciókat láthattak az érdeklődők. Egy Toyota Hilux orrára rózsából rakták ki a magyar címert, egy másik autón az országalmát, illetve a Szent Koronát álmodták meg a virágból. 3 fiatal lányt Micimackó lakhelye, a Százholdas Pagony ihletett meg. Micimackót, Malackát és a csupor mézet rózsából rakták ki 3 kerekű biciklijük hátuljára, míg maguk Tigrisnek, Nyuszinak és Róbert Gidának öltöztek.

A Magyar és a Szerb utca lakói nyugágyakkal és nyugszékekkel telepedtek ki házuk elé, sok helybeli kezében borral, sörrel vagy limonádéval követte végig a menetet. A felvonulással egyidőben leszakadt az ég Szőregen, ám a nagy többség örült az enyhítő nyári zápornak. Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő a menet gyorsítása végett a majorette csoportot azért kivette az ekéről, ami a tervezett utat teljesítette. – Kapcsolatban voltunk a meteorológiai szolgálattal, és 15 percenként hívtam a sportpályát, hogy mi a helyzet, hiszen a biztonság volt a legfontosabb. Az eső miatt itt 2 órás szünetet kellett tartani, de a tűzijáték rendben lezajlott. Ennyi embert én még nem láttam Szőregen: a művelődési házban csak lépésben lehetett haladni, és nagy siker volt a szerb templomban az ikon kiállítás, valamint a Szent Katalin templomban a menyasszonyi ruha és rózsacsokor bemutató. Megkaptuk rendesen az égi áldást, de azt hiszem mindenki jól szórakozott – mondta a városrész képviselője.

K.G.G., delmagyar.hu