A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret, ezért a Tömörkény István Művelődési Ház úgy döntött, feleleveníteni a hagyományokat.
Sárga vagy piros országi nyaralás után nem jár a táppénz
Nem kapnak táppénzt a kötelező karantén alatt azok a magyarok, akik olyan országban nyaraltak, amik sárga vagy piros besorolást kaptak – írja egy csütörtöki kormányrendeletre hivatkozva a 24.hu. A besorolás július közepén lépett életbe, és a zöld, sárga és piros országokból való hazatérésnek más-más szabályai vannak
Ágyú dörrent a szőregi csata emlékére
171 éve hatalmas lovassági ütközet zajlott Szőreg és Újszentiván körzetében, ami sajnos a magyar seregek vereségével ért véget. A történelmi eseményre szerda este emlékeztek a szőregi Hősök terén.
Minden megyei Trianon-emlékművet meglátogat a szőregi dalárda
Tizenhat települést érint majd megyénkben a szőregi Őserő dalárda zarándoklata augusztus 15. és 16. között.
Csodakertet varázsolt
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a népi rigmus. Dobák Lászlóné biztosan a jó emberek körébe tartozik, hiszen mesés kertet alakított ki Szeged-Szőregen, a Szerb utcában az évek során.
Vajda Attila visszatér, megcélozza az OB-t
Vajda Attila visszatér és megcélozza az OB-t. A 2008-as pekingi olimpia C–1 1000 méteres távjának aranyérmese minderről a Magyar Nemzetnek beszélt.
A szárazság miatt tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Csongrád-Csanád megyében
Tűzgyújtási tilalom lesz érvényben szombattól Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szárazság miatt – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
Hőségriadó: Másodfokú figyelmeztetést adtak ki megyénkre
A hőség veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre.
Nagy port kavart a termelőknél a Szőregi ÁFÉSZ felszámolása
Nem igaz, hogy 122 milliós tartozással kapta meg az ÁFÉSZ-t az új elnök – állítja Széll Imre, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ korábbi vezetője. Azt mondta, 2017 előtt sosem volt veszteséges a szövetkezet, ezután kezdődött a mélyrepülés, ami a felszámoláshoz vezetett.
A vírushelyzetben is megállta a helyét a mezőgazdaság
Szőregen gyűjtötték szerdán a gabonát a Magyarok kenyere programban. Kiderült, a megyében a búza 55 százalékát betakarították, a hektáronkénti átlaghozam 3,15 tonna. A Kárpát-medence magyarságát felölelő kezdeményezésben 8 helyszínen 450 gazda segített eddig Csongrád-Csanád megyében.