Ezekkel együtt a város számos pontján már több mint kétszáz kamera vigyáz a szegediekre. Mivel mind a lakosság, mind a rendőrség részéről is van rá igény, a fejlesztés jövőre is folytatódik.
Forradalmian új növényvédelmi eljárást fejlesztett ki biogazdáknak egy szőregi cég: illatokkal vezetik félre a kártevőket
A haszonnövények biológia védelmére fejlesztett ki uniós támogatással egy forradalmian új növényvédelmi eljárást a szőregi Chili Produkt Kft. A vállalkozás a biogazdálkodók számára készít az emberre ártalmatlan illóolaj-keveréket, amelyek a kritikus időszakban – például az almamoly rajzásakor vagy peterakásakor – elrejtik a célnövényt és így becsapják az elsősorban szagok alapján tájékozódó kártevő rovarokat.
Örülnek a szőregi szülők: biztonságos parkoló épült a Magyar utcai óvodánál
Évek óta komoly gondja volt a szőregi kisgyerekes szülőknek, hogy az óvodájuk előtt nem tudtak biztonságos parkolni. Reggelenként az óvodába igyekvő apróságokat a főút szélén megállva, a nagy forgalomban kellett kisegíteniük az autóból, ez pedig sokszor igencsak balesetveszélyes volt. Mára megszűnt ez a probléma, a jövőben összesen nyolc, biztonságos, aszfaltozott parkoló várja reggelente a gépkocsival érkező szülőket és gyerekeket.
Diákok ünnepi műsorával és koszorúzással emlékeztek a forradalom hőseire Szőregen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulójára Szeged városrészeiben is több helyen tartanak megemlékezést. Elsőként pénteken délelőtt Szőregen emlékeztek meg a forradalom hőseiről a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai, akik ünnepi műsorral idézték fel a hatvanhét évvel ezelőtt történt eseményeket.
A zöldség, ami Nobel-díjat ért és már száz éve is hamisították: megnéztük, mitől lesz az igazán jó a szegedi fűszerpaprika
A magyar konyha alapja, mára azonban jórészt import. Merre lehet a visszaút a magyar fűszerpaprika számára, hogyan lehet megújítani az ipart, és miben is különbözik egy szegedi paprika a kínaitól? Szokol Lajossal, a Rubin Paprika vezetőjével beszélgettünk.
Az iskolakezdésben segítenek a polgárőrök
Közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési roadshowt tartott több vármegyei polgárőr egyesület Szegeden, a Madách Imre iskolánál. A gyerekek és a szülők is kaptak feladatokat, a cél pedig nem más, mint az, hogy mindenki nagyobb biztonságban élhessen.
Erőspaprika-evőversennyel tér vissza a Bánya BBQ & blues fesztivál Szőregre
Negyedik alkalommal tér vissza Szőregre a Bánya BBQ & blues fesztivál. Szeptember 8-án és 9-én – pénteken és szombaton – a Monti Sándor parkban jó zenék és finom ételek mellett az idei megmérettetéseken új kategóriában is várják Szeged legjobbjait: csípős paprika-evőversenyt rendeznek. Ebben az évben is a hazai blues élet ismert zenészeivel várják a látogatókat.
Biztonságos parkolókat és új járdát kap Szőregen a Magyar utcai óvoda
Régi problémája volt a szőregi kisgyermekes szülőknek, hogy az óvodájuk előtt nem tudtak leparkolni. Reggelenként az óvodába igyekvő apróságokat a főút szélén megállva, a nagy forgalomban kellett kisegíteniük az autóból, ami igencsak balesetveszélyes volt. Ez a gond hamarosan megszűnik: pénteken elkezdték a parkolók építését az óvoda előtt.
A szőregi csatára emlékeztek
A szőregi csata 174. évfordulójának alkalmából rendeztek megemlékezést pénteken a Hősök terén. Szőreg életében augusztus 5. jelentőségteljes nap minden esztendőben, amikor nem csak a veszteségre, de az 1849-es csata üzenetére is emlékeznek. Arra, hogy a szabadságért mindig, még ha elbukunk is, érdemes küzdeni.
Megvannak a vármegyei termésátlagok
Kevesebb gabona termett vármegyénkben, a gazdák mégis adakoztak szerdán. Szőregen is gyűjtötték a búzát a Magyarok Kenyere Programban, sült halból és szalonnából idén sem volt hiány, ahogyan a termésátlagok ismertetője sem maradt el.