Az idén először kérhettek húsvétra ajándékcsomagot az önkormányzattól a rászoruló szegedi családok, akikből az egyre súlyosabb megélhetési válság miatt Szegeden is évről évre mindig több van. A karácsonyi támogatás után húsvétkor sem hagyta magukra a rászorulókat az önkormányzat. Egy dobozban kilencezer forintnyi tartós élelmiszert, húsvéti sonkát, kolbászt, édességet vihettek haza, hogy boldogabb legyen az ünnepük. Szőregen ma délután a művelődési házban száznegyvenen vehettek át csomagot.

– Karácsonykor száztizennégyen, most száznegyvenen kértek segítséget ahhoz, hogy méltó módon tudjanak ünnepelni. Ez is jelzi, egyre nehezebb az emberek megélhetése, Szőregen is egyre több a rászoruló. Éppen ezért Szeged önkormányzata a költségvetés tervezésekor kétmilliárd forintra emelte fel a szociális alapot, és arról is döntés született, hogy a hagyományos karácsonyi ajándékcsomag mellett az idén először húsvéti csomagot is kiosztunk a rászorulóknak, amivel hagyományt szeretnénk teremteni – mondta Avramov András.

A városrész önkormányzati képviselője elmondta, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a közösség legrászorultabb tagjait a lehető legnagyobb mértékben és a lehető legtöbbször tudják segíteni.

Idén húsvétkor Szegeden összesen 4300-an vehetnek át csomagot, ezekre 40 millió forintot fordított a megemelt városi szociális alapból az önkormányzat. A szegediek február közepéig jelezhették az igényüket.

Azok voltak jogosultak erre az ellátásra, akik az elmúlt években a várostól települési vagy szociális támogatást kaptak, azaz zömében kisnyugdíjasok és nagycsaládosok.

A szőregi Bárdos László, aki most először kért és kapott ajándékcsomagot, kérésünkre ki is bontotta a „Szeged, a gondoskodó város” feliratú dobozt, hogy együtt nézzük meg, mit is tartalmaz.

Találtunk benne csoki nyulat és csoki tojást, húsvéti szalvétát és sonkát, egy pár kolbászt, valamint étolajat, kávét, kristálycukrot, konzervet és fűszereket.

– Igazán kellemes lesz az idei húsvét! – nyugtázta a csomag tartalmát Bárdos László.

A cukorbeteg kisnyugdíjas Körmendi Jánosnénak is nagyon jól jött a húsvéti segítség:

– Száztízezer forint a nyugdíjam, megveszem a gyógyszereket, kifizetem rezsit és nem sok marad másra, pedig volna kire költeni, hat unokám van – mondta.

Nagy segítséget jelent az önkormányzat ajándéka az egyedül élő, betegeskedő Bárány Jánosnénak is, aki most először kért és kapott az ünnepi napokra ajándékot – neki is boldogabb lesz az idei húsvét.

Rafai Gábor, szeged.hu

szoreg.hu képtár