Szombat délelőtt rendezték meg a jubileumi, tízedik Kolbászmesterek versenyét Szőregen. Idén nyolc csapat indult. Az elkészített és megsütött kolbászokat a zsűrizést követően az érdeklődők is megkóstolhatták egy kisebb adomány fejében. Avramov András, helyi önkormányzati képviselő elmondta, az összegyűlt összeget rászoruló családok támogatására fordítják majd.

A jótékonysági kolbászkészítő versenyt a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban rendezték meg szombat délelőtt. A Kolbászmesterek versenyére idén nyolc csapat jelentkezett, akik 9 órakor kezdték meg a közös kolbászgyúrást. Az idősektől a fiatalokig, minden korosztály részt vett a megmérettetésen.

– A Kolbászmesterek versenye most már a tizedik alkalommal rendezzük meg Szőregen. Ez kezdetben egy közösségi disznóvágás volt, mára viszont átalakult egy olyan közösségi eseménnyé, amely egyrészt arról szól, hogy együtt legyünk ezen a délelőtt és jól érezzük magunkat. Másrészről a csapatok által készített kolbászokat meg lehet majd kóstolni, ezért cserébe adományokat gyűjtünk, amelyekből rászoruló családokat fogunk támogatni. Ez egy komplex közösségi rendezvény, ami a szórakozásról, a versengésről és a segítségről szól – mondta Avramov András, Szőreg önkormányzati képviselője.

A csapatok két kategóriában mérték össze tudásukat. A legfinomabb kolbászt és a legügyesebb csapatot is díjazták, ugyanis a kolbász készítés mellett a csapatok egy ügyességi versenyen is résztvettek, amely 13 feladatból állt. Ezek között voltak kvízes, memória, ügyességi, erőnléti és konyhai rutint igénylő feladatok is.

A fűszer felismerésnél 20 eltérő ízesítőanyagot kellett helyesen megnevezniük a versenyzőknek, míg a krumpli pucolás versenyszámban a krumpli súlyát a hámozás előtte és után is lemérték, így az nyert, aki kevesebb veszteget termelt a folyamat során. A szervezők a súly tartás nevű feladathoz egy súlyzót malac „bundába” öltöztettek és azt kellett a csapat legerősebb tagjának mellmagasságban, nyújtott kézzel minél tovább megtartani. Emellett volt olyan 18+-os játék is, amely a pálinka kóstolásról szólt. Itt azt kellett megmondani, hogy milyen gyümölcsből készült az adott ital. Plusz feladatként minden csapatnak 10 pogácsát kellett magával hozni a rendezvényre, amelyeket szintén zsűri értékelt és további pontokat jelentettek a versenyben.

A kolbász és ügyességi versenyen a település judo, néptánc és fitnesz csapata is részt vett.

– Amióta van ilyen verseny, mi minden évben itt vagyunk – mondta egy rutinos visszajáró csapat tagja, akik legfőképp a hangulat miatt neveztek a versenyre. Ők Krúdy kolbászt is készítettek, amihez például citrom is kell. Ez egy nagyon híres kolbász, csak kevesen csinálják – tette hozzá.

Voltak, akiknek ez volt az első versenyük.

– Mi első alkalommal vagyunk itt. A szőregi edzőcsapat, tornászcsapat nevében neveztünk be – nyilatkozta egy másik lelkes résztvevő, aki szerint a szegedi fűszerpaprika és a makói fokhagyma a jó kolbász titka.

A kolbászokat az udvaron sütötték meg, fél 12-ig minden csapatnak legalább egy kolbászt kellett prezentálniuk, ugyanis utána következett a zsűrizés. Emellett 11 órától várták a művelődési házba azokat, akik szívesen kóstolnák a finom szőregi kolbászt és közben még jótékonykodnának is. Ugyanis a vendégek egy kisebb adomány befizetésével kóstolhatták meg a friss kolbászokat. A minimum adomány 500 forint volt, amelyért cserébe egy 15 centiméteres kolbászt kaptak.

Az eredmények a következőképp alakultak:
Az ügyességi verseny helyezettjei:

1. Szőreg II.,

2. Utolsó pillanat,

3. Szeged-Szőreg SE

 

A legfinomabb kolbászt készítő csapat:

1. Ph Update,

2. Utolsó pillanat,

3. Rózsahölgyek

 

A legfinomabb pogácsát készítő csapat:

1. Öreg kontárok

2. Rózsahölgyek

3. Sápi Hápik

 

A kolbászkóstoló látogatók összesen 43.200 Ft-ot adományoztak jótékony célra.

Ancsin Zsuzsanna, szeged.hu

szoreg.hu képtár