Eljövetel: Szőregen meggyújtották a hit gyertyáját
2024.11.30Tíz éve ünneplik az adventet közös gyertyagyújtással Szőregen. Az idén négy egymást követő szombaton három-három olyan szőregi lobbantja majd fel közösen a gyertyák lángját, akik már az első alkalom megszervezésében is részt vettek és akik hagyományt teremtettek a városrészben a közös ünnepvásárnak.
Három hektár tölgyerdőt telepíttet az önkormányzat a Törökkanizsa utcában
2024.11.27Tavaly az egykori erdős területből az önkormányzat hatvanmillió forintos költséggel alakított ki pihenésre, sportolásra alkalmas közparkot a Kállay ligetben. Most ezt pótolandó csereerdő telepítése kezdődött a Törökkanizsa utca legvégén: nyolc-tízezer kocsányos tölgyet telepítenek kilencmillió forintból, amit a teljes egészen az önkormányzat finanszíroz.
Nagy sikerű kvíz est Szőregen
2024.11.12 Október végén második alkalommal került megrendezésre Szőregen az őszi kvíz est, amely ismét nagy sikert aratott a helyiek körében. Összesen [...]
Kis boszik gyülekeztek Szőregen
2024.10.30 A bátrabbak jósoltathattak maguknak, a kevésbé merészek tököt faragtak, koncertet hallgathattak, és ami a legfontosabb, együtt tölthették az időt [...]
Koszorúkkal és ünnepi műsorral emlékeztek Szőregen az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira
2024.10.22 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóján Szeged legtöbb városrészében megemlékezést tartanak. Elsőként pénteken [...]
Beindult az őszi virágosztás, Szőregen az árvácska a menő
2024.10.19 Szőregen aligha van olyan kert, ahol ne lenne rózsa, ezért a virágosztáson az árvácska a sláger. Az óvoda és a [...]
Képről-képre
2024.10.18 A festészet szerelmesei számára mindig különleges alkalom a Magyar Festészet Napja, ám idén Szőregen igazán emlékezetes eseményre került sor. A [...]




















