Nem lesz hová leadniuk a megtermesztett rózsát a termelőknek ősszel, ha felszámolják a szőregi szövetkezetet. Senki sem siet a hungarikummal foglalkozó gazdák és az Áfész megmentésére.
Ide süss! táborban tüsténkedtek a gyerekek
Tizenhat lelkes cukrászpalánta kuktáskodott öt napon keresztül a művelődési ház cukrásztáborában. Sós és édes finomságokat készítettek a hét során, de kirándultak is.
Ennyi rózsa között az embernek csak jó kedve lehet
Miért a gránátalma a zsidó hagyomány legkabbalisztikusabb növénye? Mit jelképez a kilenc tiszafa vagy a cédrus a szegedi Új Zsinagóga kertjében? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ a Szegedi Zsidó Hitközség Rózsanapjának látogatói.
56 év után tért vissza a szegedi kisvasút
Meglehetősen váratlan dologra leltünk a szőregi vasútállomás szomszédságában, a vágányok mellett. Egy régi, kibelezett kisvasúti dízelmozdony ácsorog két nagyvasúti forgóvázra emelve. De kezdjük az elején!
Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2019
Egy kossuthos fiatal is erősíti azt a névsort, amely „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet viseli. A díjat azok a diákok nyerhetik el, akik kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtottak.
A MÁV bejelentette: jövő héttől visszavágják az újszegedi vasútvonal forgalmát
Hivatalosan ideiglenes jelleggel ugyan, de a jelenlegi napi kettő vagy három vonatpár helyett ezentúl csak egy indul Újszegedről Makó felé.
Hungarikum lett a szőregi rózsa és a tiszavirágzás is
Újabb tételekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár is – erről a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén határoztak csütörtökön, Budapesten.
Közösségi aktivitás az online térben
Zárva vannak a művelődési házak, és még mindig nem tudják, mikor nyithatnak ki. Munkatársaik azonban aktívak: online szerveznek rajzpályázatokat, sütést-főzést és adománygyűjtést is.
Siker volt az online főzőverseny
A zsűrinek most valóban rendkívül nehéz dolga volt, nem kóstolhatott, kizárólag a fényképek alapján dönthetett.
Virtuális ölelés is járt idén az édesanyáknak
Rajzokból, fényképekből, üzenetekből és rövid videókból összeállított kisfilmmel ölelték meg virtuálisan az édesanyákat a szoreg.hu szervezéseben anyák napján. A programhoz online pörköltfőző verseny csatlakozott.