Először hirdette meg a szőregi Tömörkény István Művelődési Ház a legszebb kenyér vetélkedést, amelyre kevesen jelentkeztek. A versenyt, az online-szavazatok alapján, Fodor Ildikó nyerte kovászos kenyerével.

– Nem ez volt a legszebb kenyér, amit eddig sütöttem, de örülök, hogy nyerhettem vele – mondta Fodor Ildikó, aki nevezett a szőregi Tömörkény István Művelődési Ház első alkalommal kiírt kenyér szépségversenyére, melyhez a koronavírus-világjárvány alatt meghirdetett nagysikerű online pörköltfőzőverseny adta az ötletet. Minden szőregit arra biztattak, süssön otthon kenyeret, készítsen róla 3 fényképet – begyúrt tészta, megkelt tészta, kenyér –, küldje be a „művház” e-mail címére, amiket feltesznek a Facebook-oldalra. Vasárnapig lehetett szavazni a kész termékekre.

 

Rendszeresen süt

– Másnaponta készítek éjszakai kelesztésű kenyeret, élesztő helyet kovászt használok, nemcsak ehhez, a süteményekhez is. Áttértünk ebben is az egészséges táplálkozásra. Mikor a család érkezik, akkor sütöm ki a kenyeret – árulta el Fodor Ildikó, mikor Szerb utcai otthonában meglátogattuk. Hagyományos sütőt használ, bár férje közölte vele, „addig nem halunk meg, míg nem lesz kemencénk”. A kovászról elmondta, háromfélét csinál és használ, rozs-, fehér- és madre, vagyis anyakovászt. Az így készült kenyér nem morzsálódik és sokáig friss marad.

 

Nem volt menekvés

Elmondta: csodálkozott azon, hogy kevesen jelentkeztek a versenyre, pedig biztos benne, Szőregen sokan készítenek otthon kenyeret, a Covid-19 alatt is sokan megtanulták kényszerűségből, illetve több kovászos csoportnak is tagja. A felhívást a lánya találta meg, és küldte át neki a linket, innentől nem volt „menekvés”, szerettei kapacitálták arra, hogy jelentkezzen, megtette, pedig, ahogy fogalmazott, „nem vagyok versenyzős, szereplős típus”.

 

Minden, ami régi

– Anyai nagymamám Békés megyei volt, tanyán lakott és szép emlékeket őrzök a gyerekkori ottani nyarakról. Lehet, hogy azért is, mert nagyon szeretek mindent ami természetes, ami régi, ami hagyományos. Így találtam a kenyérsütésre is, előtte például kézműves sajtokat készítettem, de más egyebet is kipróbáltam. A kenyérsütés számomra terápia, a házunk és a kertünk pedig a béke, a nyugalom szigete ebben a rohanó, modern világban, amit nem nagyon kedvelek.

 

Folytatják

– Szerettük volna, ha többen regisztrálnak, kicsit csalódottak vagyunk, hogy kevesen jelentkeztek. Nem veszítjük el a kedvünket, jövőre is meghirdetjük augusztus 20-ához kapcsolódva a szőregi kenyér szépségversenyt – közölte Szekeres Sándor Gábor, a Tömörkény István Művelődési Ház intézményvezetője. Hozzátette: még nem találták ki hogyan, de 2021-ben igyekeznek nagyobb aktivitásra serkenteni a helybelieket.

 

Imre Péter, delmagyar.hu

Borítókép: Fodor Ildikó által sütött otthoni kenyére. Fotó: Fodor Ildikó