Augusztus közepén hirdette meg a Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat a Járdafelújítást támogató programját.
Ebzárlat október 22-ig
A vadon élő állatokban előforduló veszettség felszámolásának hatékony módja a rókák orális immunizálása, melynek során a rókák számára vonzó csalianyagba burkolt veszettségvakcinát juttatnak ki a rókák élőhelyeire.
Több ezer tő árvácska talált gazdára
Több ezer tő árvácska talált gazdára a hagyományos őszi virágosztáson, amelyből többet is szerveztek az elmúlt napokban. Nemrég a tarjániak és a szőregiek örülhettek a színes növényeknek.
Koraszülöttekért a RUNösvényen
Második alkalommal futottak a Budzsáki erdő tanösvényén a szőregiek.
Zene Világnapja a Művelődési Házban
A Zene Világnapja alkalmából egy igazi zenei csemegével találkozhatott a közönség a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban.
Életfa emlékplakettel ismerték el Fráter György életművét
Eredményes életútja elismeréseként minisztériumi elismerést kapott Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének nemrégiben leköszönt elnöke. Mint fogalmazott, élete során rendkívül sok közösségi munkát végzett, amiért soha nem várt még csak vállon veregetést sem, ez az emlékplakett azonban megkoronázta életművét.
A szőregi szerb templomot Kisboldogasszony, azaz Szűz Mária születésének a tiszteletére szentelt fel 1785-ben.
Járdafelújítást támogató program Szőregen
Szeged Megyei Jogú Város Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzata Járdafelújítást támogató program Szőregen 2021 címmel pályázatot hirdet.
A második Bánya BBQ & Blues fesztivál már kétnapos lesz Szőregen
Szőreg egykori homokbányájának helyén lévő szabadidőpark adja a nevét és a helyszínét a Bánya BBQ & Blues Fesztiválnak, amit az idén már másodszor rendeznek meg szeptember 10–11-én. A kétnapos fesztiválon lesz oldalas- és hamburgerverseny, workshop a hússütésről, de a gyerekek is kipróbálhatják szakácstudásukat. Mindehhez blueszene szól majd.
Még mindig népszerű a „BikeSafe” Szegeden
A szegedi rendőrök a BikeSafe program keretében több mint ötven kerékpárt vizsgáltak át csütörtökön, majd vettek nyilvántartásba az ingyenes kerékpár-regisztráció alkalmával.