Négyezeréves bronzkori temetőt talált Szőregen Móra Ferenc

A szegedi muzeum, amelynek nagysikerű ásatásai az idén többízben keltettek országos érdeklődést, két hét 6ta a Tisza túlsó partján, az Ujsziegeddel határos Szőregen végez nagyobbarányu ásatást. Móra Ferenc, a muzeum igazgatója itt a korai bronzkorból való temetőt talált a falu szélső utcájában, amely évezredekkel ezelőtt Maros-part volt. Eddig harminc sirt lárt fel három telken, de próbaásatásokkal megállapította, hogy a temető terjedelme húszszor akkora, mtnt az eddig felásotl rész s bizonyára a sírok százait foglalja magában, ami messze meghaladja az eddig összes bronzkori temetők méreteit.

A szőregi temetőt már az eddigi leletek a bronzkultura egyik legfontosabb állomásává teszik. A csontvázak mind zsugorítottak és minden sírban legalább három edény van, közöttük az egyik mindig nagy tál, némelyik félméter átmérőjű és disznócsontok feküsznek benne A bronztárgyak tük és mancsettaszerü karperecek, amelyek nagyon kevés ónt tartalmaznak s a temető korát a rézkorhoz közelállónak mutatják. Legalább négyezer évesek erek a bronzkori sirok, amelyek közül i néhányat teljes egészében, földdel együtt felvettek és beszállítottak a szegedi muzeumba. Nagyszámú kő-, csont- és kagylóékszert is találtak a halottak mellett, köztük eddig ismeretlen formájuakat.

Móra Ferenc, mig az idő engedi, folytatni fogja az ásatásokat, amelyeket a vasárnapon és hétfőn Szegeden tartózkodó Klebelsbrrg Kunó gróf kultuszminiszter is megtekint. Értesülésünk szerint ez alkalommal Klebelsberg kultuszminiszter megtekinti a szegedi muzeum ujabbkori leleteit, így a példátlanul bő kíszombori leleteket, a nagyszéksósi és alsótanyai, a kishomoki leleteket és a szegedi muzeum igen gazdag eddigi anyagát, melyek helyszűkében, ládákba csomagolva, vannak a múzeumban felhalmozva. A miniszter ez alkalommal dr. Somogyi Szilveszter polgármesterrel és Móra Ferenc muzeumigazgatóval megtárgyalja az általa Szegeden felépítendő népvándorláskor! muzeum ügyét és a szegedkőrnyéki igen gazdag lelőhelyek további feltárásának kérdését is. Klebelsberg kultuszminiszter — mint ismeretes — kijelentette, hogy a szegedi muzeum kibővítését, illetve a külön szegedi népvándorláskori muzeumot a legrövidebb időn belül felépíteni és megvalósítani kívánja. Az uj muzeummal Szeged és az ország egy, az egész világon páratlanul álló kultúrintézménnyel gazdagodik.

Délmagyarország

A szerbek újból követelik Szeged határfalvait

A M.T.I. a következő szegedi érdekű, a béke ügyével összefüggő hirt közli: A Zagrebacke Navine március 3-iki számában a következő közlemény jelent meg: „A békekonferencia legutóbb egy kis háromszöget, mely Deszk, Szőreg és Szentiván falvakból áll, mint Szeged hátterét Magyarországnak itélte, de a három községből egy követség érkezett Belgrádba, amely 3000 aláírással a községeknek Jugoszláviához való csatolását kívánja és a belgrádi kormány ennek értelmében már lépéseket is tett.”

Continue reading

A szerbek megszállták Szőreget

Kedden este tiz órakor a Szegedtől tiz kilométernyire fekvő Szőreget mintegy ezer főnyi szerb sorkatonaság szállta meg.

Continue reading

Leégett a szőregi kátránygyár

Csütörtök délelőtt hatalmas tűz pusztított Újszeged határában. Kigyulladt a szőregi Aszfalt- és Kátrányipar Részvénytársaság gyártelepe és az egész gyár leégett. A tűz a kátrány-desztilláló  helyeségben keletkezett és hihetetlen gyorsasággal terjedt tovább. Kigyulladt csakhamar maga a főépület is -és a nagy tömegben felhalmozott könnyen gyúló anyagok hatalmas lánggal égtek. A tüzet oltani nem lehetett, még az esti órákban sem ért véget a gyárégés, bár két század katonaságot rendeltek ki a tűzhöz.

Continue reading

Koleragyanús halál Szegeden

A fekete csontvázember hatalmas kaszával a kezében most tartja aratását. Először a Duna, majd a Tisza vizét fertőzte meg piszkos érintése. Kőből épült városok modern lakói, akik már a levegő  urának képzelik magukat, akik egyetlen érintésre vasszörnyegeket hoznak mozgásba vagy kényszerítenek holt mozdulatlanságra remegve bujkálnak és védekeznek a fekete szörny halálthozó lehelete ellen.

Continue reading

1 240 241