Az augusztus 4-én este Lenkeytől vett azon hir, hogy Schlick egy egész hadtesttel Makónál, tehát a magyar sereg jobb oldalában és hátában áll, máris azon elhatározásra birta Dembinskit, miszerint a csatát Szőregnél sem fogadja el, hanem seregét a Kmethyvel leendő egyesülés végett hátrább vezeti. Azonban nem tudni mily indokok, lehet hogy többek között az elmult napon Vettertől Beodráról vett levél, melyben ez már a szegedi elsánczolt tábor elhagyását is roszallotta, mi miatt közte és Dembinski között oly feszültté lett a viszony, hogy előbbi nemsokára lemondott állásáról, – elhatározása kivitelénél ingadozóvá tevék az altábornagy-főparancsnokot, a ki most már sem az elvonulásra, sem pedig a küszöbön álló csata elfogadására sem intézkedett határozottan. Miután reggel 7 óra tájban Dembinski az ellenség által elfoglalva tartott hidfőben csapatmozdulatokat vélt felismerhetni, rögtön megkezdette ütegei által a tüzelést, a mely kürülbelül 2 óra hosszáig, de nem valami látható eredménynyel folyt, s miután azt az ellenség is csak gyéren viszonozta, ezen körülményből úgy látszik ugy Dembinski, mint Mészáros azon következtetést vonta le, hogy az ellenség a tegnapi naphoz hasonlóan aznap is nyugton marad, a mit Dembinski seregének elvonultatására akart felhasználni.
z értelemben irta Mészáros augusztus 5-én reggeli 9 óra 30 perczkor Kmethyhez az alábbi parancsot : „Miután az ellenség részéről egy 16.000-20.000 főnyi hadtest Csongrádnál a Tiszán átkelt és Vásárhelyig, innen pedig egy kisebb része Orosháza felé, a nagyobb rész pedig Makóig és innen még tovább nyomult előre, úgy hogy az állitólag Aradtól 4 órányira állva, a Maros átjáró birtokában van, sőt még egy rész Szegedről is Makó felé tart, – ennek folytán a sereg parancsnoksága jónak látta, a szegedi állást odahagyni és még ma 5-én Bébáig, 6-án Ó-Besenyőig, 7-én pedig Nagy-Kikindáig húzódik vissza. Ehez képest tábornok úr állását, a hidak hasznavehetlenné tétele után elhagyva, akként intézkedjék, hogy augusztus 7-én Nagy-Kikindára érkezzék, hogy ott a sereggel egyesülhessen.”
A helyett tehát, hogy Dembinski, ha már minden áron az összecsapás elől ki akart térni, a Görgeyvel való mielőbbi egyesülést kereste volna, nem is egyenes irányban Temesvárnak, hanem délre letérve, Kikindának vette utját, miáltal Haynaunak alkalma nyilt, hogy magát a két magyar sereg közé ékelve, azokat végleg távoltartsa és elszakitsa egymástól és hogy esetleg az egyenes irányban utjába eső Temesvárt, még Dembinskit meg is előzve elérhesse és fölmentse.
Az indokot ezen déli kitéréshez, a Kmethynek szóló fentközölt parancs tartalma után itélve, ama bizonyos ellenséges hadtestnek Makóra érkezése szolgáltatta, miközben azonban az altábornagy úgy látszik nem is gondolt arra, hogy e tájon Kanizsa felől – bár határozottan tudomása lehetett Ramberg átkeléséről – ugyanaz a veszély fenyegeti.
A sereg elvonulásának az intézkedés értelmében az est beálltával kellett volna megkezdődnie, csakhogy Haynau a magyar főparancsnok ezen számitásán hatalmas keresztvonást húzott át, amennyiben a két szárnyhadtestnek közelebb érkezhetése czéljából 5-én délutánra elodázott támadást, a kijelölt időben végre is hajtotta.
Az elrendelt támadást Liechtenstein Ferencz altábornagy déltájban végrehajtott szemléje előzte meg, miből az osztrák hadparancsnokság tudomására jutott, hogy a magyarok még mindig a szőregi töltés mentén csatakészen állanak.
A szándékolt támadáshoz Haynau seregét délután 4 órára következőleg csoportositotta a hidfőben : első harczvonalban, az élosztályokkal egészen közel a hidfő sánczozataihoz a IV. hadtest Lobkowitz hadosztálya, a Benedek dandárral az aradi úttól balra, Jablonowskiéval attól jobbra állott fel ; második harczvonalba a IV. hadtest Herzinger hadosztálya, a harmadikba pedig Panjutin orosz hadosztálya jutott ; a tüzérfőtartalék az Auersperg vértes ezred födözete alatt a Jablonowski dandártól jobbra állott fel. Az emlitett vértes ezred leszámitása után még 22 lovas századból és 3 ütegből álló Bechtold hadosztály parancsot kapott, miszerint haladéktalanul bontakozzék ki a hidfő délnyugati végéből. A támadáshoz ekként összpontosult csapatok létszáma 25.000 embert – ezek között mintegy 5000 lovas – és 160 löveget tett ki.
