Idén kilencedik alkalommal borították rózsaszirmok és rózsák Szőreg két főutcáját, a Magyar és a Szerb utcát, hiszen ezen a hétvégén ünnepelte Szőreg híres virágját.
Fesztivál – Kilencedik rózsaünnep Szőregen
Szombat este tartották az immár kilencedik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményét, a karneváli felvonulást, melyre sok ezren voltak kíváncsiak.
Háromnapos rózsaünnep Szőregen
A háromnapos rózsaünnepet kilencedik alkalommal rendezik meg a hétvégén Szőregen. A szervezők több ezer látogatót várnak a rózsákkal feldíszített faluba. Szombaton látványos felvonulás lesz. Idén is megválasztják a rózsakirálynőt, a falu legszebb virágoskertjét és a legkedvesebb szomszédasszonyt – adja hírül a Dél-Magyarország című lap online kiadása.
Háromszázezer rózsaszál a szőregi ünnepen
Hatalmas mennyiségű rózsa pompázik Szőregen a Rózsák terén és környékén. Már a tegnapi nyitónapon nagy volt az érdeklődés a kilencedik rózsaünnepen, de a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény a mai felvonulás lesz.
Élőben csodálhatják meg a szőregi rózsát
A szervezők több ezer látogatót várnak a rózsákkal feldíszített Szőregre. A háromnapos rózsaünnepet kilencedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a faluba. Szombaton látványos felvonulás lesz. Idén is megválasztják a rózsakirálynőt, a falu legszebb virágoskertjét és a legkedvesebb szomszédasszonyt. A szőregi rózsát nemcsak élőben csodálhatják meg a látogatók, hanem fotókon, könyvekben, képzőművészeti alkotásokon és múzeumban is. Szakmai előadások és bemutatók ismertetik meg az érdeklődőket a rózsatermesztés titkaival.
Rózsaünnep lesz mától Szőregen
Útlezárás a felvonulás idején
A rózsaünnep ma kezdődik Szőregen, és három napig tart. Kiállítások nyílnak, a szőregiek kedvencét megcsodálhatják a vendégek fotókon, könyvekben, képzőművészeti alkotásokon és múzeumban is.
Rózsamámor Szőregen
Tegnap már ácsolták a színpadot, állították a több ezer négyzetméternyi sátrat – Szőregen izgatott készülődéssel várják a rózsaünnepre a vendégeket.
Végtelen rózsaföldeken
Szőreg és Kübekháza között, a IV. országos rózsaszemző versenyen jártunk.
Indul a kisajátítás az M43-as nyomvonalán
Újabb előrelépés az M43-as építése ügyében: a gyorsforgalmi út első, a 47-es főútig tartó szakasza esetében már megkapta a földhivatal az állami kisajátítás terveit, ami azt jelenti, hogy az érintett földtulajdonosokhoz hamarosan eljut a vételi ajánlat.
Mától országos tűzgyújtási tilalom van érvényben
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe a mai naptól az ország teljes területén az erdőkben és azok környékén – közölte a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium. A tilalom feloldására a fokozott tűzveszély elmúltával, későbbi időpontban intézkedik a minisztérium- olvasható a közleményben.