Az új esztendő első hónapjában – a hatályos rendelkezések értelmében – továbbra sem lehetett közös programokat, eseményeket szervezni. A Művelődési Ház munkatársaival ennek ellenére folyamatosan dolgozunk azon, hogy a lehetőségekhez mérten közösségi programok legyenek Szőregen. Kérem kövessék figyelemmel online felületeinket, kapcsolódjanak be minél több programba. Örömmel kérjük és várjuk visszajelzéseiket, javaslataikat, kezdeményezéseiket.

Január 22-én ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Nekünk, szőregieknek ehhez a naphoz egy másik fontos évforduló is társul. Január 21-én emlékeztünk meg Szeged díszpolgára, „Szőreg krónikása”, dr. Péter László születésének 95. évfordulójáról. A Művelődési Ház online előadásának fő témája Laci bácsi és Szőreg kapcsolata volt. Tiszteletére a Kossuth Lajos Általános Iskola könyvtára pedig a Péter László nevet vette fel az évforduló alkalmával.

A Művelődési Ház munkatársai ezúttal farsangi dekorációval kedveskedtek nekünk, így ismét közösségi játékra invitáljuk a szőregieket. A farsangi kompozícióval készített közös fotóval lehet nevezni a „szőregi virtuális farsangi bulira”.

A közlekedésbiztonság jegyében a Magyar utcai Óvoda közelébe Vigyázz! Gyermekek figyelmeztető táblák kerültek kihelyezésre. Kérem Önöket, hogy a közlekedési szabályok betartásán túl az intézmények közelében lassítva, körültekintően közlekedjenek.

A Szerb utcai Óvoda gépjárművel történő biztonságos megközelítése érdekében az óvoda hátsó bejáratánál területrendezés történt, valamint megkezdődött az udvari járda kialakítása. Várhatóan február második felétől használatba vehető a hátsó bejárat.

A Posta előtt történt baleset során megrongálódott korlát javítása megtörtént. A balesetet szenvedett példamutatóan jelentkezett és közreműködött a mielőbbi helyreállításban. Köszönet érte.

A Szőregi Bölcsődében szülői-, intézményi- és képviselői összefogással egy 40 m2-es féltetű kerül kialakításra. A tervek elkészültek, a szükséges anyagok már beszerzésre kerültek.

A megrongálódott mart aszfaltos utcáink javítása – az időjárás és a rendelkezésre álló mart aszfalt függvényében – február második felében kezdődik.

A Konfuciusz Intézet programja keretében a Kossuth Lajos Általános Iskola közel 2,5 millió forintos multimédiás interaktív eszközt vehetett használatba, mellyel a kínaiul tanulók számára a modern távoktatás feltételei is biztosítottá váltak.

Szolidáris közösségünk ismét segített rászoruló tagjainkon. A Szent-Györgyi Albert Rotary Club és az Easy Fresh segítségével 70 szőregi család kapott januárban tartós élelmiszereket és mosószert.

Több jelzés is érkezett a Hősök terén lévő buszöbölben megálló víz miatt. A helyzet végleges megoldására a tér felújításának II. ütemében kerül sor. A szakirodákkal és üzemeltetőkkel megkezdődött az egyeztetés, hogy addig is találjuk átmeneti megoldást.

A Szőregi Családorvosi Rendelő tájékoztatása szerint a koronavírus járvány elleni védekezésünk fontos állomásához érkezett, februárban Szőregen is megkezdődik a védőoltások beadása. Védőoltást csak annak adhatnak, aki már regisztrált a regisztrációs lap visszaküldésével, vagy online a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Az oltás kötött lista szerinti sorrendben történik, a rendelő munkatársai folyamatosan értesítik a soron következő regisztráltakat, hogy mikor kerülnek sorra.

A Szőregi Regélőt szerkesztő csapatba továbbra is várunk szerzőket, fotósokat, tördelőt és számítunk a szőregi vállalkozásokra is, hiszen hirdetéseik nagy segítséget jelentenek újságunk számára.

A hagyományos fogadóórák helyett kérem, hogy észrevételeikkel, kérdéseikkel a kepviselo@avramovandras.hu emailcímen vagy a +36309637643-as telefonszámon keressenek. Amennyiben az adott ügyben feltétlenül szükséges a személyes találkozás, egyénileg, egyeztetett időpontban megoldható.

A mostani helyzetben különösen fontos, hogy gondoskodjunk egymásról. Figyeljenek egyedülálló, idős szomszédaikra és lehetőségükhöz mérten, körültekintően segítsenek nekik. Amennyiben erre nincs módjuk, kérem jelezzék a Szőregi Kirendeltségen (tel.: +36-62-564-409) a segítségre szoruló lakótársunk elérhetőségét.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra, a közösségünkre, ami mi vagyunk.

Avramov András,
önkormányzati képviselő