Tisztelt Szőregiek!

A tavasz első hónapja, mint minden évben eddig a környezetünk csinosítgatásának a jegyében telt el. Ebben élen a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói és tanárai jártak a Fenntarthatósági hét keretében. Akik mostanság jártak az iskola környékén láthatták, hogy készül ott egy iskolakert, a diákság, és a szülők segítségével, amelyhez az anyagokat pályázaton nyerték. Az iskola, mint eddig minden évben, benevezett a TeSzedd országos akcióba, a korábbi évekhez képest nagyobb területen gyűjtötték össze a szemetet. A szokásos Budzsáki erdőn kívül megtisztították az Apátsági dombot, a Monti parkot (Bánya), a Mályva utcai játszóteret is. Számos zsák megtelt! Köszönjük mind a diákoknak, mind a tanároknak a munkájukat! Nem véletlen, hogy elnyerték az „Energiatudatos iskola” címet is! A következetes, és kitartó munka mindig meghozza eredményét, gratulálok az igazgatónőnek, Kecse-Nagyné Bánszky Zsuzsának!

A játszótereken láthatóan javult a helyzet a tavalyihoz képest, az új szemétgyűjtők kihelyezése segített, nem volt annyi szemét, mint tavaly ilyenkor! Köszönöm, hogy használták őket! A Mályva utcában rövidesen megépítik az elmúlt évben elmaradt mászóvárat, és a Monti parkban (Bánya) felújítják az összes játékot.

Két fiatalember, Zollner Attila és Sápi András szemétszedő futást is szerveztek a Fenntarthatósági hét szombatjára, hogy Szőreg más részein is összeszedjék a télen felgyülemlett szemetet. A közel 25 résztvevőnek köszönhetően, tucatnyi zsákkal kevesebb a szemét Szőregen!

Láttam, hogy sokan elkezdték a házuk előtti területek rendberakását. Köszönjük nekik is a munkájukat! Arra azonban figyelmeztetnem kell mindenkit, hogy ugyan az önkormányzati rendelet értelmében március 1. és április 15. között szabad égetni zöldhulladékot, de az összegyűlt szemetet nem. A zöldhulladék esetében is jobb lenne, ha a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-hez fordulnának: 62/777-161, hogy szállítsák el.

Jó lenne, ha mindenki vigyázna a saját környezetének a tisztaságára, mert higgyék el nem Tápéról vagy Dorozsmáról hozták ide azt a szemetet, amit összeszedtünk. Az sem igazán szép dolog, amikor valaki más háza előtt dobja ki pl. a szigetelőanyagot, amelyet a hulladékudvarba kellene kivinni!

Az idén is lesz egynyári-virág osztás, amit április 30-a délutánra tervezünk. Figyeljék a postaládájukat az értesítést oda fogják kapni!

Üdvözlettel:

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu