Az eredeti november 30. helyett 2010. július végi határidővel szerződésmódosítást kért az M43-as első szakaszának kivitelezője. Ez 8 hónapos csúszást jelent, két hónappal többet, mint amennyit lapunkban két napja jósoltunk. Botka László szegedi polgármester a városnak követeli a kötbért.

Két nappal ezelőtt megjelent cikkünkben féléves csúszást saccoltunk az M43-as első szakaszának, látva, hol tartanak a munkával a kivitelezők. Mostanra kiderült, még ennél is többet késik az átadás, nem 6, hanem 8 hónapot: a 6,7 kilométeres szakasz csak 2010. július végére készül el. Mindössze egy hónappal korábban, mint az M43-as másik három szakasza. Ez Szeged számára azt jelenti, hogy sokkal tovább kell tűrni a lehetetlen forgalmi helyzetet, mint tervezték.

Mi történt a cikkünk megjelenése óta eltelt 2 napban? A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-hez megérkezett a kivitelező, a Swietelsky Kft. vezette konzorcium határidő-módosítási kérelme, 2010. július 30-i határnappal. Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta, megindították a vizsgálatot, megalapozott-e a kivitelező kérése. Ha bebizonyosodik a felelőssége, kötbér kifizetésére kötelezhetik a konzorciumot.

Mint már leírtuk, a Swietelsky arra hivatkozik, hogy egy méteres átmérőjű vízvezeték védelmét kell megoldaniuk speciális támfallal, és ezt nem látták előre.

Botka László, Szeged polgármestere nem tudja elfogadni, hogy a kivitelező a vízvezetékre hivatkozik, hiszen akkor csak 500 méteren lassultak volna le a munkák. „Elvárjuk a magyar államtól, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően szigorúan járjon el, és érvényesítse a kötbér iránti igényét” – jelentette ki a polgármester. Azt mondta, követeli, hogy az akár több milliárd forintos kötbért ne nyelje le a költségvetés, hanem a szegedi állami utak felújítására fordítsák. Csak akkor egyezzen bele a NIF Zrt. a határidő módosításába, ha legkésőbb jövő márciusig átadnak autópálya-lehajtókat, amelyek segítenek elvezetni a zsúfolt szegedi sugárutakról és körutakról a forgalmat.

A polgármester hozzáfűzte: „20 éve várunk erre az autópályára, nem örülünk a csúszásnak, de azt is tudni kell, Románia felé a forgalmat nem az M43-as első szakasza, hanem az új híd vezeti majd el”.
A NIF Zrt. közleményében az áll, vizsgálják, hogyan lehetne a kötbérrel kárpótolni a szegedieket, és tanulmányozzák a sztrádarész szakaszos átadásának megoldását.

Fidesz: nem kellett volna belevágni

Hüvös László ellenzéki frakcióvezető szerint városvezetői felelőtlenség volt belevágni az elektromos tömegközlekedés fejlesztésével kapcsolatos beruházásokba az autópálya elkészülte előtt. A határidő módosítása ugyanis azt jelenti, hogy a szegedieknek további 8 hónapig kell elviselniük a közlekedési káoszt.

Fekete Klára, delmagyar.hu, 2009. szeptember 17.

Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja