Az M43-ast idén el akarják kezdeni építeni, és mivel az engedélyek jogerősek, ezt a munkát nem hátráltathatja a Déli Áramlat nevű gázvezeték, sem tározójának tervezése. Erről a NIF Zrt. tájékoztatta lapunkat.

A megyei közgyűlés csütörtökön úgy döntött, hogy a nyugtalanító hírek miatt levelet ír a kormánynak. A beruházó szerint fölösleges az aggodalom.

Felterjesztést küld a Csongrád megyei önkormányzat a kormányhoz az M43-as védelmében. Erről, mint pénteki számunkban megírtuk, az előző napi ülésen döntöttek a képviselők. A megye arra hívja fel a figyelmet, hogy az itt élők régóta várják az M43-as utat, és nem lenne jó, ha most a Déli Áramlat nevű gázvezeték tervezése miatt megint csúszna ez a beruházás. A kezdeményező, a fideszes Halmai László lapunknak azt mondta, nem is a gázvezeték és az útvonal találkozása érdekes elsősorban.

Halmai László szerint lényeges, hogy Algyő és Szeged között, az M43-as közelében lesz majd a hírek szerint az új gázvezetékhez tartozó óriástározó. Félő, amilyen gyorsan előtérbe került a magyar kormány politikájában a Déli Áramlat, most a fontossági sorrendben megelőzi az M43-ast. A képviselő hozzátette, informátorait nem adja ki, de ő sem laikus: autópálya-tervezéssel foglalkozó cégnél dolgozik.

A makói polgármester, Buzás Péter lapunk kérdésére azt mondta, Algyőnél az M43-as tervezésekor 176 különböző vastagságú gázvezeték, s egyéb közművek, kutak kiváltásáról sikerült egyeztetni, eredményesen, nem okozhat gondot a Déli Áramlat sem.

Szerettük volna kideríteni, mi történik, ha a két terv – egyelőre két méretes papírtigris – találkozik és egymásnak esik a mérnökök asztalán. A Déli Áramlat azonban – hiába néztük át az orosz-magyar kormányközi szerződés szövegét – még papíron is megfoghatatlan. Az egyik hír szerint „a rendszer alapvezetékből, kompresszorállomásokból, gázmérőállomásokból, diszpécserközpontokból, valamint egyéb, a gázvezeték működéséhez szükséges infrastruktúrából áll. Működésének biztosításához a Magyarországon lévő, legalább egymilliárd köbméter volumenű gáztározókat használják majd”. A pénzügyminisztérium közlése szerint az előkészítésért a Mol és a Gazprom közös cége felel.

Megkerestük a Mol Zrt.-t, de azt a választ kaptuk, még csak most kezdték el a tervezést, és nagyjából sem merik megsaccolni, hol metszheti az M43-ast a Déli Áramlat. A megyében több mérnököt is megkérdeztünk.

Bodor Dezső, a mérnöki kamara megyei elnöke azt mondta, segíti mindkét beruházást, hogy a megye fölhívta a kormány figyelmét a „metszéspontra”, ám technikailag nem okozhat gondot a találkozás. Mások arra hívták fel a figyelmet, ma már olyan precíziós fúrásokat végeznek meglévő sztrádák alatt is, hogy száz méter hosszan milliméteres pontossággal „bukkan elő” a fúró a túloldalon.

Az M43-asért felelős Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. kérdésünkre azt közölte, hogy a törvény értelmében ez az útépítés már biztosan elsőbbséget élvez a gázvezetékkel szemben. A NIF kommunikációs vezetője, Béni Gyöngyi arról tájékoztatott, egyelőre ugyan nem ismerik a Déli Áramlat nyomvonalát, és értesítést sem kaptak arról, hogy ez a beruházás érintheti az M43-ast. Ám „mivel érvényes építési engedéllyel rendelkezünk, a meglévő közművek kiváltása is megtörtént, az autópálya nyomvonalának védőövezetében nem helyezhető el semmilyen létesítmény”. Tehát a Déli Áramlat tervezőinek kell majd alkalmazkodniuk az úthoz.

A NIF a havonta legalább egyszer föltett, állandó kérdésünkre a következőt válaszolta: az M43-as kivitelezése „az építési tender befejezése után kezdődhet, reményeink szerint még ez évben”.

Krasznodartól áramlik

A Déli Áramlat nevű gázvezeték a krasznodari területen található Beregovaja kompresszorállomástól épül, a Fekete-tengeren át a bulgáriai Várnáig, onnan szárazföldön kúszik tovább. Egyik ága Dél-Olaszország felé megy, a másik Közép-Európa irányába – ez halad át Magyarországon keresztül az ausztriai Baumgarten felé. A vezeték évi 30 milliárd köbméter gázt szállít Oroszországból Európába, ebből a magyarországi ágon legalább évi 10 milliárd köbméter halad át. A teljes vezeték megépítése 10 milliárd dollár, a magyar szakasz 2 milliárd dollárba kerül. A Déli Áramlatot 2013-ban helyezik üzembe.

Bakos András, Délmagyarország Online, 2008. március 5.

 

Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja