Megállapodott a Mol Zrt.-vel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az M43-as út megépítéséhez szükséges földterületről – tájékoztatta lapunkat hétfőn Botka László szegedi polgármester.

Megállapodott a Mol Zrt.-vel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az M43-as út megépítéséhez szükséges földterületről – tájékoztatta lapunkat hétfőn Botka László szegedi polgármester. A szocialista politikus makói kollégája, Buzás Péter társaságában havonta egyeztet az M43-as ügyeinek állásáról a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal. Most is egy ilyen találkozó után nyilatkozott. Botka azt mondta, az útépítés előkészítése jól halad, a Mollal kötött egyezség azért jelentős, mert a cég érdekeltségén – a 47-es út és a Tisza közötti területen – nagyon sok vezetéket kell kiváltani, nem mindegy, hogy itt hogyan haladnak majd az építők.

A két polgármestert arról is tájékoztatták, hogy a kormány októberben, „sürgősséggel” elküldi Brüsszelbe az M43-as támogatási szerződését, a közbeszerzést még idén kiírják, és jövő tavasszal elkezdődhet az építkezés, amely 2010-ig eléri és megkerüli Makót.

Kérdésünkre – mennyiben hátráltathatja a beruházást a régészeti föltárás – Botka azt mondta, a minisztérium szerint ez nem jelenthet akadályt.

Délmagyarország Online, 2007. szeptember 20.