Túl vannak a Móra Ferenc Múzeum régészei az M43-as gyorsforgalmi autóút és a hozzá kapcsolódó, Makót elkerülő út nyomvonalán végzett régészeti munka felén, amelyet közel három hónapja végeznek.

Április 30-ig vállalta a közintézmény, az építést megelőző feltárások az előzetes tervek szerint haladnak.

A múzeum tájékoztatása szerint párhuzamosan hét csapat végez jelenleg is ásatást Algyő közelében, Maroslele, Óföldeák és Makó határában, melyek gördülékeny lebonyolításában a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat közreműködik.

Az előzetes kutatások során ismertté vált, s a Móra-múzeum által elvállalt 26 lelőhely közül 12 területén már teljesen befejték a munkát, a területeket átadták az útépítőknek. Az ásatások során településmaradványok és temetők is szép számmal kerültek felszínre.

Óföldeák határában mintegy másfél hónapja folyik egy nagy kiterjedésű szarmata telep feltárása, amely az autópálya nyomvonalában közel 5 hektár területet érint. A település maradványokon kívül a területen 7-8 kisebb nagyobb sírcsoportból álló szarmata temető is található. Az ásatáson a feltárt sírok nyomán bepillantást nyerhető a szarmaták temetkezési szokásaiba, ékszereik a kor divatját reprezentálják.

Független Hírügynökség/webradio.hu, 2008. október 28.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja