Már pályáztatja az M43-as és az új Tisza-híd leendő építtetőit a NIF Zrt., májusban szerződést köt azzal a kivitelezővel, amelyik a legjobb ajánlatot teszi, és június elsején akár elkezdődhet a kivitelezés. Makóig 2010 augusztus végére ér el a sztráda 31,6 kilométere.

Az M43-as autópálya építéséről, ütemezéséről tartott részletes tájékoztatást tegnap a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója és Csicsely Gábor projektvezető. A beruházás indításáig ugyanis már csak hetek vannak hátra. A sztrádaépítésre kiírt közbeszerzési pályázat határideje április 23-án jár le, májusban megkötik a szerződést a nyertessel, és június elsején elkezdődhetnek a földmunkák.

Az M43-as Makóig elérő szakasza 31,6 kilométer hosszú lesz. A régi 5-ös út és a 47-es főút közötti első üzemet 2009 november végén átadják, a második, harmadik és negyedik ütemet pedig egyszerre, 2010. augusztus 31-én avatják – a tervek szerint. A kétszer kétsávos autópályához még egy 7 kilométer hosszú főutat, a 43-ashoz vezető úgynevezett lekötést is építenek Makónál. Akárcsak az M5-ösnél, itt is egyszerre, az összes szakaszon zajlanak majd a munkálatok: a Tisza-híddal például 28 hónap alatt készülnek el, vagyis két nyár áll a hídépítők rendelkezésére.

Költségekről ma még nem lehet beszélni, hiszen tart a kivitelezők versenyeztetése. Az M43-as építésének kiadásait az unió 67 százalékos arányban állja, 33 százalék pedig állami forrás. A sztrádaberuházáshoz a NIF Zrt. az összes engedélyt megszerezte, a területek kisajátítása folyamatban van, a régészeti feltárásokról pedig a napokban írják alá a szerződést.

Elkészültek a Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakasz engedélyezési és kiviteli tervei is, már a NIF Zrt. birtokában vannak a környezetvédelmi és építési engedélyek. Jelenleg azzal számolnak, hogy a kivitelezőt 2009-ben választják, 2010 első félévében elkezdik a munkát és 2012 végén – a románokkal egyeztetetett időpontban – forgalomba helyezik az utat.

A részletes tájékoztatón házigazdaként vett részt Szeri István, a kamara elnöke, aki elmondta, abban bízik, hogy a sztráda már az építése időszakában új munkahelyeket teremt. A NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója megígérte, tudatják a leendő kivitelezővel, jó néven veszik, ha helyi vállalkozók bevonásával épül az M43-as. Botka László, Szeged polgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy az M43-as jelenleg nemcsak a városnak, de az egész megyének is a legfontosabb infrastrukturális beruházása. Szeged, amely regionális szolgáltató szerepre készül, az országban egyedülálló helyzetbe kerül majd, mivel két autópálya csomópontjában fekszik.

A sztráda építésének ütemezése

Első szakasz: 5. számú főút–47. számú főút között (2008. június 1.–2009. november 30.)

Második szakasz: 47. számú főút–4413. jelzésű önkormányzati út között, benne a Tisza-híddal (2008. június 1.–2010. augusztus 31.)

Harmadik szakasz: 4413. számú út–4415. jelölésű önkormányzati út között (2008. június 1.–2010. augusztus 31.) Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az M43-as első három kilométeres szakasza már 2005 decemberében elkészült az M5-össel együtt, a sztrádától a régi 5-ös útig.

Negyedik szakasz: visszakötés a 43. számú főútra (2008. június 1.–2010. augusztus 31.)

Fekete Klára, delmagyar.hu, 2008. április 11.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja