Újabb előrelépés az M43-as építése ügyében: a gyorsforgalmi út első, a 47-es főútig tartó szakasza esetében már megkapta a földhivatal az állami kisajátítás terveit, ami azt jelenti, hogy az érintett földtulajdonosokhoz hamarosan eljut a vételi ajánlat.

Újabb előrelépés az M43-as építése ügyében: a gyorsforgalmi út első, a 47-es főútig tartó szakasza esetében már megkapta a földhivatal az állami kisajátítás terveit, ami azt jelenti, hogy az érintett földtulajdonosokhoz hamarosan eljut a vételi ajánlat. Az út második, Makóig tartó szakasza esetében most egyeztetik a kisajátításhoz szükséges tervek alapadatait – tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit Buzás Péter. A makói polgármester reményei szerint az üggyel foglalkozó hat-hét szervezet, szakhatóság nem lassít a tempón, és így szeptemberben már kiírhatják a pályázatot a munka elvégzésére, jövő márciusban pedig már a földmunkák is elkezdődhetnek. Jó hír – mondta Buzás Péter –, hogy az érintett területen gázkitermelést folytató Mol is tett jó szándékú engedményeket, így az építkezés már azzal egy időben megkezdődhet, hogy a társaság nekilát saját vezetékeinek kiváltásához. Az út ügyében továbbra is keményen lobbizó, tárgyalásokat folytató Buzás Péter abban bízik, hogy az M43-as 2010 tavaszára elkészül.

Délmagyarország Online, 2007. június 23.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja