Foltozzák a kátyúkat, marják a nyomvályúkat

Tízmillió forintot költ a napokban a hatalmas forgalom miatt megrongálódott 43-as főútvonal felújítására az Állami Közútkezelő Kht.: lecsiszolják a nyomvályúkat és eltüntetik a balesetveszélyes kátyúkat. Szerda délelőtt Makó keleti határában dolgoztak.

Tízmillió forintot költ a napokban a hatalmas forgalom miatt megrongálódott 43-as főútvonal felújítására az Állami Közútkezelő Kht.: lecsiszolják a nyomvályúkat és eltüntetik a balesetveszélyes kátyúkat. Ehhez kétszáz tonna aszfalt kell. A napokban kezdődött munka másfél-két hétig tart, és félpályás útlezárásokkal jár.

Szerda délelőtt Makó keleti határában dolgozott az a csapat, amelyik a télre való felkészülés, átállás jegyében a 43-as főútvonal teljes hosszában kijavítja a kátyús helyeket és lecsiszolja a veszélyes nyomvályúkat. A hat kocsiból, illetve munkagépből álló konvoj, s a területen dolgozó munkások biztonsága érdekében az út egyik felét az érintett szakaszon a felújítás idejére lezárták, ami miatt kisebb torlódások alakultak ki – ám a sofőrök türelmesen várakoztak. Úgy tűnt, megértették, hogy mindez az ő érdeküket szolgálja.

Többször is megírtuk: az utat a január óta drasztikusan megnőtt teherforgalom úgy tönkretette, hogy az már balesetveszélyes.
Az úton dolgozó csapat munkásai a főútvonal fenntartásáról gondoskodó Állami Közútkezelő Kht. szakemberei. A közhasznú társaság regionális főmérnöke, Abrankó Sándor lapunknak elmondta: a napokban elkezdődött és másfél-két hetesre tervezett felújítás nyitányaként először a főútvonal makói szakaszát hozzák rendbe, de a tervük az, hogy a Szegedtől az országhatárig terjedő teljes hosszon eltüntetik a nyomvályúkat és a kátyúkat. Ehhez összesen kétszáz tonna aszfaltot használnak. A beruházás összértéke mintegy tízmillió forint. A főmérnök lapunkon keresztül is kérte az autóvezetőket: ott, ahol a munka épp folyik, vezessenek körültekintően, legyenek óvatosak.

A közlekedés biztonságát veszélyeztető nyomvályúkról gyakran írtunk lapunkban – legutóbb a makói képviselő-testület üléséről szóló tudósításunkban, ahol az is felvetődött: ha nincs más megoldás, az önkormányzat javíttassa ki saját költségén a 43-as úthibáit, legalább a város határain belül. Kérdésünkre, hogy ennek hatására látott-e most dologhoz a csapat, Abrankó Sándor nemmel válaszolt. Mint mondta, ez a munka eleve része volt a közútkezelő éves feladattervének.

Szabó Imre, Délmagyarország Online, 2007. szeptember 13.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja