Makón írásbeli garanciát kértek

Tegnap két helyen tüntettek az M43-as megépítését sürgetve: Apátfalván azt követelték, mindjárt az első ütemben a határig épüljön meg az út, Makón pedig írásbeli garanciát kértek.

Húsz-harminc apátfalvi és magyarcsanádi tüntetett tegnap délelőtt Apátfalván a 43-asnál – ott, ahol a napokban halálos baleset is történt. Transzparenseiken az elkerülő utat követelték. – Mi azt akarjuk, hogy az M43-ast a határig építsék meg. Az országgyűlésben csak azt ígérték meg, hogy a Makóig tartó szakasz készül el az első ütemben; mi azt akarjuk, hogy végig csinálják meg, mert bűzben és életveszélyben maradunk, ki tudja, meddig – mondta vezetőjük, Antal Sarolta helyi Fidesz-vezető. A megmozdulást egyébként pártsemlegesen szervezték.

Az apátfalvi tüntetéssel egy időben Makón, a Lonovits sugárúti kereszteződésben is volt demonstráció. A fő szervező, Márton Imre önkormányzati képviselő elmondta, nem elégszenek meg az M43-asról szóban elhangzott ígéretekkel – írásbeli garanciát várnak a kormányfőtől és a gazdasági minisztertől.

Délmagyarország Online, 2007. június 8.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja