A nyáron elkezdik építeni az M43-as sztrádát – nyilatkozta lapunknak a térség két, autópályáért lobbizó politikusa, Botka László és Buzás Péter. A közbeszerzési eljárás kiírásához nem kell megvárni a brüsszeli jóváhagyást – mint ahogy azt a minap a NIF Zrt. projektvezetője állította –, mivel az M43-as prioritást élvez.

Az M43-as megépítése a kormányprogramban prioritást élvez, erről néhány hete kormányhatározat született. Ezért anélkül is elkezdődhet a beruházás – reményei szerint idén nyáron –, hogy még nem adták be a pályázatot az uniós forrásokért Brüsszelbe – nyilatkozta lapunknak Botka László, Szeged polgármestere. Botka – aki országgyűlési képviselőként Buzás Péterrel együtt a sztráda egyik lobbistája – azért nyilvánított véleményt, mivel a napokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) referense az M43-as „megcsúszását” vetítette elő.

Azt állította, ha még csak most adjuk be a pályázatot, és az uniótól legkorábban az év utolsó negyedében kapunk igenlő választ az építkezés támogatásáról, legfeljebb 2008 végén történhet meg az első kapavágás. Ez pedig egyet jelentene azzal, hogy csak jövő tavasszal, egyéves késéssel fognak hozzá a munkához.

Botka László elmondta: a kormány utasította a közlekedési minisztériumot, hogy kezdje el a tender kiírásának előkészületeit. Ezt erősítette meg Buzás Péter országgyűlési képviselő, Makó polgármestere is. Buzás napi kapcsolatban áll az M43-as ügyében a minisztériummal, az NFÜ-vel, s a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel (NIF). Elmondta, jelenleg egyszerre zajlik a brüsszeli pályázat és a hazai tendereztetés előkészítése. Azt mérlegelik, hogy a közbeszerzési eljárást a Makóig tartó 30 kilométeres szakasz teljes egészére írják-e ki, vagy osszák-e rövidebb részekre.

Most dől el az is, hogy a Tisza-hidat beleveszik-e a kiírásba, vagy ezt a „nagy falatot” kiemelik és külön tendereztetik. A szakma szerint egyébként gyorsabb lenne az építkezés, ha a hidat leválasztanák a sztrádaberuházásról. Azzal mindenki egyetért ugyanis, hogy a híd megépítése tart a legtovább, mivel minimum két nyár kell hozzá, tehát idén mindenképpen el kell kezdeni. A teljes, Makóig tartó szakasz 2009 végére készülhet el Buzás Péter reményei szerint. Kifejtette, a térség képviselőjeként nem elégszik meg a 2010-es határidővel, szeretné, ha már 2009 végén átadhatnák az M43-ast.

Az M43-as Makóig tartó 30 kilométere valószínűleg 90 milliárd forintba kerül majd, a hidat is beszámítva. Az M5-ös Kiskunfélegyháza és Szeged közötti, 46 kilométeres szakaszáért, és az M43-as első három és fél kilométeréért is 90 milliárd forintot fizettek, vagyis a híd miatt csaknem dupla annyiért épülhet meg az új sztráda. Igaz, Brüsszeltől támogatásban bízhatunk. Az M5-ös munkálatai 2004 tavaszán kezdődtek el, a sztrádaavatót 2005. december 10-én tartották.

Ütemezés

Az M43-as három ütemben épülne meg az országhatárig: az első ütem tartalmazza a jelenlegi végponttól a 47-es útig tartó részt a híddal együtt, a második a 47-estől a földeáki útig tart egy makói forgalomlevezető (tehát nem elkerülő) szakasszal együtt, a harmadik pedig a földeáki úttól a román határig ér el. A románok azt ígérik különben, hogy ők is ott lesznek a maguk sztrádájával, mire a mi M43-asunk odaér.

Fekete Klára, Délmagyarország Online, 2008. január 24.

 

Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ’43-as út’ dossziéja