Szőregi rendezvények

Katalin napi búcsú

A római katolikus templom védőszentjének – Alexandriai Szent Katalinnak – napjához (november 25.) legközelebb eső vasárnapon az istentiszteletet követően hagyományos, Katalin napi búcsút tartanak Szőregen.

Nemzetközi Huszár- és Hagyományőrző Találkozó

Augusztusban a szőregi csata évfordulóján kerül megrendezésre a Nemzetközi Huszár- és Hagyományőrző találkozó, koszorúzással, színpompás hagyományőrzőkkel, huszárokkal, gyalogosokkal, tûzérekkel, különleges hangulatú hadibemutatókkal.

Országos Rózsaszemző Verseny

A megméretetésen induló szemzőpárok feladata, hogy egy óra alatt minél több kétéves szőregi rózsatőre ültessenek nemes szemet. Az elől haladó szemző egy “T”-alakú metszést ejt a rózsa tövén, majd a nemes rózsagallyból a levél tövéből kimetszi a szemet, és ráülteti a tőre. A pár következő tagja pedig szalaggal átköti a rózsatövet. A rózsatő három hét [...]

Szőregi ősz

szoreg.hu portál ötletgazdája és üzemeltetője, a Chro Kft. elhatározta, hogy az internet adta lehetőségeken túl, a Szőregen élők együttmûködésére alapozva rendezvényekkel is népszerûsíti a térséget. A Szőregi ősz nyárbúcsúztató-őszköszöntő programként szervesen kapcsolódik be a Szőregi Rózsaünneppel kezdődő nyári programsorozatba. A rendezvény szervezésekor abból az elképzelésünkből indultunk ki, hogy a Szőregen termelt Európa-szerte híres rózsa felhasználásával, [...]

Szőregi Rózsaünnep

A rózsa hazájában, Szőregen a termelők minden év júniusában háromnapos programsorozattal megünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei. A helyi lakosok évről-évre szeretettel várják vissza mindazokat, akik hozzájuk hasonlóan szerelmesei a rózsának. A három nap alatt lehetőség nyílik betekinteni a rózsatermelok mindennapjaiba: az érdeklődők megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, [...]

2012. május
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Hirdetés
Szőregi pillanat
Szőregi Rózsaünnep 2006
Időjárás
Szombat Vasárnap
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 19, 2012
Részben felhős
23°/10°
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 20, 2012
Részben felhős
26°/14°
        Google PageRank  Magyar Honlap Linkek  Creative Commons Licenc