Legyen Ön is a Szőregi Rózsaünnep vendége!
Várjuk Szőregen 2009. június 26-28. között.

A rózsa hazájában, Szőregen a termelők minden év júniusában háromnapos programsorozattal megünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei. A helyi lakosok évről-évre szeretettel várják vissza mindazokat, akik hozzájuk hasonlóan szerelmesei a rózsának.

A három nap alatt lehetőség nyílik betekinteni a rózsatermelők mindennapjaiba: az érdeklődők megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, a földeken folyó napi munkát. A jelenlegi termelési módszerek, eszközök mellett Magyarország első Rózsamúzeumában az évszázados múltra visszatekintő tárgyi- és írásos emlékeket tekinthetnek meg a látogatók.

A szakmai közönség mellett minden érdeklődő, rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál a rózsaünnepi forgatag számos kiállítással, látnivalókkal és kulturális programokkal. A Rózsaünnep fő látványossága a szombat délután megrendezésre kerülő karneváli felvonulás, ahol több százezer rózsaszállal feldíszített ünnepi menet vonul végig Szőreg utcáin. A felvonulást követően hajnalig tartó koncertek és színpadi programok szórakoztatja a Szőregi Rózsaünnep vendégeit.

A Szőregi Rózsaünnep az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra hivatalos állomása, melynek legfőbb célkitűzése az, hogy a következő években – egyedi módon – tovább motiválja a közönséget a hazai rendezvények látogatására, ezzel is növelve a minőségi, kulturális turizmus hatékonyságát. A csillagtúra egy olyan országos akciót jelent, ahol a résztvevő érdeklődőnek egy adott időszak alatt bizonyos állomáshelyeket (fesztiválokat) kell érinteni, és az erről szóló igazolást beszerezni. Nem arról szól a “versengés”, hogy ki a leggyorsabb, hanem arról, hogy ki tud a legtöbb állomásra (fesztiválra) eljutni.