Dr. Ujhelyi István (Berettyóújfalu, 1975. február 28. -) országgyűlési képviselő, államtitkár, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, az Országgyűlés alelnöke.

Ujhelyi István Berettyóújfalun született 1975. február 28-án Újhelyi István és Bánlaki Szidónia gyermekeként. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett 1993-ban. Jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett 2002-ben.

1993-ban lépett be az MSZP-be, ahol tevékenykedett az alapszervezet vezetőjeként, megyei alelnökként, és az Ifjúsági Tagozat elnökeként is. A párt Országos Választmányának, majd 2000. november 26-ától az Országos Elnökségnek tagja. 2004 októberétől a párt alelnöke.

1994-2002 között Szeged önkormányzati képviselője volt. 2002-től 2010-ig az 1. választókerület országgyűlési képviselője volt. 2002 októberétől miniszterelnöki főtanácsadó, majd 2004-2006 között kormánymegbízott, 2006. július 1-jétől 2008 májusáig az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára volt, ahol a turizmusért és sportfejlesztésért felelt, 2009. január 2.-tól – a kormányfő felkérésére – a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnökeként dolgozott a 2010-es választások lezárulásáig. A 2010-es országgyűlési választásokon pártja országos listájáról nyert mandátumot.

Az ifjúsági szervezetek delegáltjaként a Magyar Televízió Közalapítvány, majd a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának tagjaként tevékenykedett. 1995-től a Baloldali Ifjúsági Társulás, 1999-től a Fiatal Baloldal országos alelnöke, 2002-től 2004 novemberéig Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták elnöke, 2004 és 2005 között a IUSY (Szocialista Ifjúsági Internacionálé) alelnöke. 2010. májusától az Országgyűlés alelnöke. 2014. májusától EP-képviselő.

wikipedia.org

Kapcsolódó anyagok