Az elmúlt 45 év bebizonyította, hogy az elődök döntése, mely a szövetkezet alapítását eredményezte, helyes volt. A Virág- és Dísznövény Termelő és Értékesítő Szövetkezet munkahelyet, jövedelemszerzési lehetőséget teremtett a szőregi lakosok jelentős részének.

Arról nem is szólva, hogy a rózsakultúra e gondolat megvalósulása nyomán fejlődött és érte el a jelenlegi, elismerésre méltó színvonalat.

A szőregi rózsának ugyanis nincs párja, versenyelőnye vitathatatlan akár a görög, török, vagy kínai rózsákkal.

Még 2003 évben fogalmazódott meg az elképzelés, a szőregi rózsát a termelők szeretnék hungarikummá nyilvánítani. Az elgondolás valóra vált. Eredetmegjelölési oltalmat kapott, vagyis 2004-ben hungarikummá vált a szőregi rózsa. Ebben nagy szerepe volt Dr. Ujhelyi István országgyűlési képviselőnek. Szőreg és még másik négy környező település adja ma már az ország rózsáinak több, mint 90%-át, vagyis 4-4,5 millió tövet. A szőregi rózsatő az egész világon elismert, kiváló minőségű termék.

A rózsakultúra rendezvények sorozatát generálta. Az első rózsaünnep 1999. szeptember 3–5. között zajlott, melynek keretében szakmai nap, virágkötészeti bemutató, esti vigadalom volt. Zárásként ünnepi mise volt a római katolikus templomban. Ezt követték a Rózsakirálynő választások és a szemzőversenyek.

Mindez indokolja, hogy emlékezzünk eleinkre, elsődlegesen Szeles Sándor ny. szövetkezeti elnökre és fejet hajtsunk a kedvező változást létrehozó alapítók előtt.

Sanyi bácsi ma (2012-ben) 92 évesen is szeretettel és sok esemény felidézésével emlékezik a jelenlegi helyzetet kialakító, determináló múltra.

Kérdéseimre korabeli okiratokat tanulmányozva válaszol, de emlékezetében is jó néhány elraktározódott a múltból.

– Mikor alakult a Virág- és Dísznövény Termelő és Értékesítő Szakszövetkezet? Hány fővel? Mi volt a cél, ki kezdeményezte ezt az utat? Akadályozó tényezők.

– A rózsatermesztés csak a II. világháborút követően az 1960-as években indul el, ekkor mutatkozott kisebb érdeklődés a rózsa iránt.  A hozzáértő szőregiek elsősorban a kertjeikben termesztettek rózsát, maximum 1000–2000 darabos mennyiségben. Az értékesítés egyetlen módja kezdetben a szegedi piac volt, amely az egyre növekvő mennyiséget már nem tudta befogadni. A gond az értékesítés folyamatában volt. Ebben az időben a szabadjeggyel rendelkezők elsősorban vasutasok vettek részt az általuk termelt, de nagyobb részt felvásárolt rózsatő országos értékesítésében. A kertészek nagy része ugyanis az Újszegedi Haladás Termelőszövetkezet tagja volt.

Emlékszem arra, amikor egy osztrák kereskedő kereste meg a termelőszövetkezetet, de az általa igényelt rózsatő darabszámot biztosítani nem tudták, úgy szedték össze egyéni termelőktől, szinte házról házra járva a szállítmányt. Elodázhatatlan volt a szövetkezés, a felvásárlás és értékesítés szervezett megoldása.

Sürgetővé vált az értékesítés módjának kigondolása, majd megvalósítása. Ebben nagy segítségemre volt Lengyel Árpád és Kanalas István, akik már 1965 évben kezdtek el foglalkozni a felvásárlással, majd  értékesítéssel. Árpádnak az Agroker-nél volt jelentős szakmai munkakapcsolata. Kezdetben kis mennyiségben Lakatos Ferenc Árpád utcai házánál gyűjtötték be a vevők által kért rózsatöveket, pincében tárolták. A megoldás csak átmeneti volt, a pince szűk volta miatt. Kanalas István és néhány rózsatermesztő előzetes beszélgetések során javasolta szakszövetkezet létesítését. Az elgondolással engem kerestek fel, melyet egyébként én is jónak, megvalósíthatónak találtam. Megindult a szervezés.

Kellő szerénységgel mondom, ehhez a kor gondolkodását meghaladó magatartásra volt szükség. Hiszen a szabadpiaci verseny, mint fogalom ismeretlen volt, a minimális taglétszámot 30 főben határozta meg a felsőbbség, és alapszabályban kellett rögzíteni az értékesítés teljes folyamatát.

Kezdetben a termelőszövetkezet vezetői ellenezték a szakszövetkezet megalakulását, félve attól, hogy a tagok saját földjeiket munkálják, s nem segítik a termelőszövetkezetet. Meg kellett küzdenünk a községi Tanács képviselőjével is, később – a községi választást követően – elmondhatom, Banda Menyhért VB elnökkel együttműködő kapcsolat alakult ki.

– Milyen volt az alapító tagok összetétele? Volt-e az alakuláskor ellentét a különböző típusú szövetkezetek között?

– A Virág-Dísznövény Termelő és Értékesítő Szakszövetkezet alakuló ülése 1967. 04. 26-án volt, ezen ülésen 30 fő vett részt, vagyis a teljes taglétszám 88%-a. Érdekesnek tűnhet, hogy a 34 fő alapító tagból
mindössze 7 fő kertész foglalkozású, és 8 fő földműves volt. A tagok többsége háztartásbeli és gyári  munkás. Az alapszabály felvételi feltételként ugyanis szakképesítést nem írt elő. Ennek oka pedig az volt, hogy a tagok nagy részének kertész képesítésű vagy kertészettel foglalkozó házastársa tsz tag volt. A tsz és a tszcs tag azonban az alakuláskor még nem lehetett a Szakszövetkezet tagja. Ezen megszorító intézkedés csak később oldódott fel, miután belátta a tsz vezetés, hogy a gyorsabb és szakszerűbb értékesítésben a Szakszövetkezet partner.

– Ha jól tudom, 1959. évben volt egy kormányrendelet az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek szervezési feltételeiről. Könnyítés. Ennek volt-e szerepe az alakulásban? Az engedélyezési eljárás módja?

– Valóban megjelent egy kormányrendelet, mely a szövetkezést könnyítette. Miután én akkor még a Meszöv-nél dolgoztam, megismertem annak tartalmát. Megjegyzem, ez sem volt egyszerű abban az időben. Az alakulást eldöntő jegyzőkönyvet, alapszabályt a Meszövhöz kellett benyújtani. Ezen szerv adta ki működési engedélyünket előírva a pénzügyi szabályokat, ügymenetet. Az igazgatóságnak például havonta kellett üléseznie. A felügyeleti szervi kontroll szigorú és feszes volt.

– Volt-e vita az alakulásnál? Kik voltak az igazgatósági és felügyelő bizottság tagjai? Munkájukat hogyan értékeli?

– A közgyűlésen az előkészítő bizottság ismertette az előzetes szervező munkáját. Fejenként száz forint összegű részjegyet kellett váltani, valamint öt forint belépési díjat. A döntés egyhangú volt,  ellenvélemény nélkül választottak elnöknek. Igazgatósági tag lett: Kanalas István, Zsupka János, Bárkányi Pálné és Badár József. A felügyelőbizottság elnökévé Tóth Mártont, míg tagjaivá Sebők Jenőt és  Gyurik Istvánt választották. A testületek munkájukat a 14 év alatt becsülettel és szakszerűen látták el, nem voltak peres ügyeink.

– Kezdeti éves piaci igény (belföld, külföld) hogyan alakult?

– A megalakulást követő második évben export teljesítésére nyílt lehetőség az AGRIMPEX útján. Kezdetben Olaszországba, később Ausztriába, majd bővült a külföldi piac Hollandia és Németország felé is. Ez jelentős lépés volt, mert kezdetben a hazai piacon csak 10-20 darab rózsatövet lehetett esetenként értékesíteni. Jelentős erőfeszítéseket tettünk hazai és külföldi piacok megszerzésére, hiszen 12-15 fős ügynökcsapatot foglalkoztattunk. A későbbiekben virághagyma forgalmazással is foglalkoztunk, a  makóiak például a jácinthagyma szállító partnereink voltak.

– A létesítmény és a műszaki feltételek hogyan fejlődtek az idők folyamán? (átvétel, tárolás, logisztika, osztályozás, csomagolás)

– A rózsatövek felszedését követő munkálatok elvégzése helyigényes. Kezdetben ilyen feldolgozó és tároló térrel a Szövetkezet nem rendelkezett, hiszen az iroda is lakásom előszobájában volt. Kanalas István ebben az időszakban építette házát, s úgy döntöttünk, hogy az építés alatti telken bonyolítjuk le az átvételt. Ez célszerűnek is tűnt, hiszen ő volt az átvevő. A csomagolást is itt végeztük.

– Mikor jött létre a szövetkezet központja, telephelye?

– A Szakszövetkezet központja és telephelye 1970 évben alakult ki, Hódi János fuvaros felépítményes ingatlanának megvásárlásával. A vételár biztosítása érdekében célrészjegyet kellett kibocsátani. Ekkor már 150 fős tagságunk volt. Ez egy nehéz időszak volt, viták alakultak ki az átvett rózsatövek ellenértékének kifizetéséről. A tagok igénye az volt, hogy átadás után azonnal fizessünk, a Szövetkezet ezt csak akkor tudta megtenni, amikor a termékek ellenértéke rendelkezésre állt. A szállítás módja is fejlődött. Kezdetben vasúti, úgynevezett hűtőkocsikban történt, majd teret nyert a közúti szállítás kamionokban. Alapelv volt, hogy első osztályú rózsatő három ceruzavastagságú ággal kellett, hogy rendelkezzen, és ép gyökerekkel. Összerendezni 10-es kötegekben kellett, 50 darabos egységben. Később vezettük be a beazonosító kódot, az esetleges minőségi viták tényleges megállapítása céljából.

– A szövetkezeti tagok szakmai oktatása hogyan történt? A tagság hogy viszonyult ehhez?

– A szakmai továbbképzés bevezetésében Csiszár János volt segítségemre. A két éves téli képzésen mintegy 50 fő vett részt. Az oktatást az Ifjú Gárda Nevelőintézet szaktanárai végezték. A költségeket fizettük. A bizottsági vizsgán megfeleltek kertépítő és dísznövénytermesztő oklevelet szereztek. A tagok örültek, hogy szakmunkássá váltak.

– Kb. 14 évig vezette a szövetkezetet, milyen volt a kapcsolata vezető társaival, munkatársaival, belföldi és külföldi partnerekkel? Kiket emelne ki név szerinti felsorolással és indoklással?

– Egyszóval családias volt a hangulat, mindenki magáénak érezte a Szakszövetkezetet, sokszor díjazás nélkül dolgoztak a munkatársak. Jó volt az anyagi ösztönzés is, veszteséges évünk nem volt. Örömmel végeztük munkánkat, ezúton is köszönöm, hogy 14 évig részese lehettem a szövetkezeti munkának, és irányíthattam a 40-45 fős munkavállalói közösséget.

– Hogyan látja 1981 után a szövetkezet működését, mi a véleménye a jelenlegi helyzetről?

– Megváltoztak a körülmények, más módszerrel lehet eredményt elérni. A mi időnkben a termesztés jellemzője a kézi munka volt. Ma gépesítettek a folyamatok, korszerű a növényvédelem, hűtőházak rendszere épült. Sajnos a hazai piac visszaszorult, a külföldi piacszerzés úgy gondolom ma is súlyponti kérdés.

– A politika próbálta-e befolyásolni a szövetkezet működését?

– Tény, hogy másodrendű állampolgárok voltunk, kezdetben a megtűrt kategóriába tartoztunk. Eredményeink azonban a szövetkezetek megyei rangsorában élen voltak a havi értékelések alapján. Egy időben az ország más szakszövetkezetei is tanulmányozták működésünket. Nálunk az átvételnél az elsődleges szempont a minőség volt. Ez adott elismertséget. Az egyes évek végén a szerződéses irányáron felül sokszor 50%-os mértékű prémiumot is fizettünk.

– A helyi rózsakultúra fejlődése, majd a szőregi rózsa hungarikummá nyilvánítása hozzájárult-e a térség gazdasági fejlődéséhez?

– A jelen a múltra, annak eredményeire kell, hogy épüljön, ha nincs szakszövetkezet, a szőregi rózsa ma nem hungarikum, s jó néhány kertész család élne ma bizonytalanságban. Szőregen a rózsakultúra meghatározó. De nem szabad elfelejteni a régi nagy elődöket sem, Kovács Mártont, Móra Lajost, Ökrös Mihályt, Bata Istvánt, és követőit, akik letették az alapokat.

Az elismerés elsősorban őket illeti.

– Köszönöm az interjút.

L.L.

Az interjú csak töredékes, és nem teljes körű választ ad az alakulás gazdasági és személyi hátterére. Jó lenne, ha az alakulás 50 éves jubileumi évfordulójára a szőregi rózsa és a Szakszövetkezet története szakíró bevonásával tényszerűen feldolgozásra kerülne.

Szőregi Regélő, 2012. július

Kapcsolódó anyagok