Karsai Krisztina, a nem szőke ciklon

Rengeteg dologgal foglalkozik a Szegedi Tudományegyetem Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője, de az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy elérhetővé és közérthetővé teszi a jogi útvesztőket laikusok számára is. Ez utóbbi akár életeket is menthet ebben az őrült világban. A város Szeged napján Szegedért emlékéremmel ismeri el Karsai Krisztinát.

– Úgy döntöttek Szegeden, hogy átveheti a május 19-i Díszközgyűlésen a Szegedért Emlékérmet, ezért is beszélgetünk most. De nem lehet megkerülni egy sötétebb témát sem, mivel a Szegedi Tudományegyetemen bűnügyi szakterületet oktat, a Bűnügyi Tudományok Intézetét vezeti. Nemcsak Belgrádot rázta meg a tizenhárom éves gyerek iskolai lövöldözése, de bennünket is, itt, a szomszédban. Arról nem is beszélve, hogy a napokban itt is őrizetbe vettek egy tizenhét éves fiatalt, aki hasonlókat tervezett. A szerb miniszterelnök azt tervezi, hogy leszállítják a büntethetőségi korhatárt, mivel náluk tizennégy év alatt még nem vonhatják felelősségre a fiút.

– Magyarországon már tizenkettedik életévétől büntethetők a gyerekek is, abban az esetben, ha például minősített emberölésről van szó, mint ahogy ebben a belgrádi tragédiában történt. Nyilván más a büntetés célja és más intézetben is hajtják végre a kiszabott büntetést vagy intézkedést, mint a felnőttek esetében, vagy akár a fiatalkorúaknál, hiszen például nem zárnak össze egy ilyen korú gyermeket még a tizenhét évesekkel sem. Belgráddal ellentétben, nálunk megindulna a büntetőeljárás a gyerekkel szemben, aminek során a szakértők megvizsgálnák az elmeállapotát, illetve azt, hogy rendelkezik-e azzal a belátási képességgel, hogy felfogja a tettének a következményeit.

Azért itt hozzáteszem, hogy a szakemberek többségének az a véleménye az ilyen korú gyerekek büntethetőségével kapcsolatban az, hogy ennyi idősen az erkölcsi normáknak való megfelelést és a jogkövető magatartást vezérlő agyi és pszichológiai fejlődés még nem teljes. Szóval meglehetősen álszent dolog morális szabályokat számon kérni ilyenkor. Valójában még csak nem is a tizennyolcadik életévben, hanem inkább 20-21 éves korra alakulnak ki ezek a képességek (Kohlbergi teória). De nálunk, a belgrádi esethez hasonló ügyeknek, a fegyvertartás körülményeinek a jóval szigorúbb szabályozása is gátat szabhat.

– Már az is elég döbbenetes, hogy a tervezés szintjén, bármilyen motivációval is előfordulhat, ahogy nálunk a miskolci fiú esetében. Összemosódik a virtuális valóság és a való élet, sokszor a bűncselekmény akár vagány dolognak tűnik (a többiek előtt).

– Ez már nem az én szakterületem, de az biztos, hogy a közbeszéd is teljesen eldurvult. Bár távolinak tűnik az iménti cselekményektől, de ez a durvaság hatással van a hétköznapi életre is. Ha összehasonlítjuk, hogy mi volt 20–30 évvel ezelőtt, de már a rendszerváltás után, és hogy mit lehet ma megtenni például karaktergyilkosság címen, mondjuk a sajtóban, anélkül, hogy a felelősség megállapításra kerülne, óriási a különbség. Most éppen napirenden van, hogy a rágalmazás bizonyos formái ne legyenek büntetendőek – ezt a folyamatot elképesztőnek és kifejezetten rossznak tartom. Személyiségi jogsértés miatti sérelemdíjas perek, illetve helyreigazítási ügyek voltak eddig is, de ezek mellett megindultak a büntetőperek is. A nagyon harcos internetes oldalak, illetve bizonyos újságíróknak nevezett személyek ellen büntetőeljárások is folytak, folynak, most ezeknek lehet vége.

A probléma az, hogy ha lehet valótlanságokat büntetlenül állítani, hogy ha ez az újságban vagy bármilyen más tömegmédiában is megjelenhet, akkor a közbeszéd tovább romlik. Ez leszűrődik a hétköznapi életbe is, mint ahogy most is tapasztaljuk. Mi lesz itt? Óriási felelőssége van a közbeszéd állapotának, annak intoleráns, és a támadó jelleget is elviselő kommunikációs szintjének abban, hogy mi folyik a hétköznapi kommunikációban is.

– Nagy a homály a büntetőügyek területén, pedig egyre több helyen találkozunk ezekkel. Most nemcsak arra gondolok, hogy a virtuális játékokkal, filmekkel már napi szinten velünk van az erőszak, hanem arra is, hogy a közéletben is vannak olyan büntető eljárások, amikkel kapcsolatosan folyamatosan véleményt is nyilvánítunk. Szidjuk a bírókat, holott ők abban hozhatnak ítéletet, ami eléjük kerül a vádiratokban, magyarul, hozott anyagból dolgoznak. De sorolhatnám tovább. Ezért is fontos, ha egy hozzáértő arra is törekszik, hogy a büntetőügyek világát is megismertesse a laikusokkal, ahogy ezt ön is teszi.

– Ha valaki bármilyen diszciplínának az elméleti kérdésével foglalkozik (azaz tudósnak számít), felelőssége van abban is, hogy a tudományos eredményeit másoknak is megmutassa, és ne csak a szakértő társainak, hanem lényegében mindenki másnak is. Amikor én még gyerek voltam, még igen erős volt a TIT-mozgalom, és a tudományos ismeretterjesztés fontos része volt az iskolán kívüli tanulásnak. Ez nem állt le teljesen a rendszerváltás után sem, de a központilag szervezett mozgalom – tudomásom szerint – megszűnt. Hogy jön ez ide? A jog, és a büntetőjog, így a büntetőügyek területe hagyományosan is kevés teret kapott az ismeretterjesztésben. A jogtudósok kevésbé érezték ennek a szükségét, túl nagy erőfeszítésnek tűnt, a bonyolult jogot egyszerűen elmagyarázni. Meg aztán, szintén régebbi korokra visszavezethetően, a jogi tudás olyan „szakrális” tudás volt, amihez csak a hozzáértők férhettek hozzá, és a szaktudást meg kell fizetni. Emiatt sem volt szándék az ismeretek terjesztésére, hiszen úgy gondolhatják, hogy akinek gondja van, az majd felkeresi a hozzáértőket. Szerintem meg a büntetőügy pont az a terület, amelyet megismerve, egy sor veszélyes helyzetet elkerülhetünk. Mert már ugyan közhellyé is vált a jogi rendelkezés, de attól még igaz, hogy a törvény nem ismerete, nem mentesít a büntetés alól. Azért hangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükségünk védőre, ha büntetőügybe keveredünk, de nagyon fontos lehet, meg a biztonságérzetünket is növelheti, ha többet tudunk erről az egész témakörről.

Szóval úgy gondolom, hogy vétek nem tájékoztatni a laikus közönséget, mert az életükre azonnal kihatással lehet ez a fajta ismeretterjesztés. Most egy TikTok-sorozatom is fut, de a YouTube-on is követhető ez a tartalom (Bűnös mítoszok), itt rövid és közérthető videókat lehet nézni a büntetőjoggal, bűnözéssel kapcsolatos tévhitekről. Ez úgy kezdődött, hogy volt egy olyan kurzusom, ami a büntető igazságszolgáltatásról szólt, és ezt bárki felveheti az egyetemen, kivéve a joghallgatókat. Ők közel négy évig tanulják ezeket a dolgokat. Ezen a kurzuson vettem fel először videókat, hogy az előadás előtt nézzék meg a hallgatók azzal, hogy majd az órákon megvitatjuk. Később meg tudtam szervezni, hogy ezek a videók profi módon készülhessenek el, ebből lett végül a TikTok-sorozat. Még a kommunikációs munkatársaim is meglepődtek, hogy mennyire felpörgött, nagyjából 2,7 millió megtekintésem van, 20 ezer követővel. Nem kevés, ha belegondolunk. Ebből is látszódott, hogy hiánypótló ez a tartalom.

– Jogászok között nem annyira ritka, de a büntetőügyben kevés a nő. A bírói pulpituson előfordulnak a bírónők, de a védői, vagy akár a vádhatóság soraiban már ritkábban.

– Bár jogásznak tartom magam, mi nem gyakorló jogi munkát végzünk, az egyetemi jogászság oktat, és tudományos kutatást végez. A büntetőjog a társadalom jogi alrendszerében a „sötét oldal”, de ezt is meg kell tanulni a jövő jogászának, akit erre nekünk kell megtanítani. Azaz meg kell tanulniuk például, hogyan kell a sértettekkel, a bűnelkövetőkkel, vagy feltételezett bűnelkövetőkkel bánni a jog és az emberség szempontjából. És bár nem könnyű az emberölésekről, a bántalmazásokról és bármilyen más bűncselekményről beszélni, de ha innen nézzük, akkor nem a lövészárkokban vagyunk, úgy értem, mi „csak” beszélünk ezekről a dolgokról. A jogásznak is fel kell ismernie például, ha egy gyermek a családon belüli erőszak, bántalmazás áldozata, vagy ha épp okirathamisítás vagy csalás történik (a közreműködésével) – a mi feladatunk az is, hogy átsegítsük a joghallgatókat a nehéz témákon, ehhez tudást és skilleket is adunk, illetve nyilván, a későbbi jogászi hivatás gyakorlására készítjük fel a hallgatókat. Sok témát illetően az érzékenyítés is feladatunk. Lehetséges, hogy ebben jobbak vagyunk mi, nők, erre még nem gondoltam. Egyébként itt az intézetben, a munkatársaim között hozzávetőleg fele-fele a férfiak és a nők aránya.

– Békésebb vizekre evezve, millió dolgot csinál az oktatói munka mellett is. Például tiszteletbeli osztrák konzul és békéltető testületi tag is.

– Tiszteletbeli konzul vagyok, ami azt jelenti, hogy ha bajba kerül egy osztrák állampolgár vagy segítségre szorul, akkor azonnal és helyben kapjon támogatást vagy konkrét segítséget, és ne kelljen elutaznia Budapestre. A másik célja a tiszteletbeli konzuli tevékenységnek Ausztria képviselete a kulturális és a gazdasági szférában. Ausztria számára fontos mindkét célkitűzés, ezért nem elég a fővárosi nagykövetség működtetése, hanem régiónként egy-egy konzul segít be, hatan vagyunk az országban. Amikor az elődöm lemondott, az oktatási és kulturális szférából kerestek tiszteletbeli konzult, és akkor találtak meg engem, sok ponton kötődöm Ausztriához, főként a kutatásaim révén, és jól is beszélek németül, ami nem hátrány.

Egyik fontos ügycsoport, amivel foglalkozom az, hogy ott kell lennem, ha valakinek, mondjuk, a hatóságokkal gyűlik meg a baja osztrák állampolgárként, ha például letartóztatásban van. Ilyenkor nyilván nem ügyvédként, nem is hozzátartozóként, hanem konzuli tisztviselőként figyelemmel kísérem például a fogvatartás körülményeit (étel, költőpénz, ruha stb.), illetve az eljárás során felmerülő problémák megoldásában segítek, vagy balesettel összefüggő ügyek intézésében.

És ha már említésre került, igen, tagja vagyok a kamara mellett működő békéltető testületnek, amely fogyasztóvédelmi vitákban igyekszik „békességet” teremteni a fogyasztó és a vállalkozás között – ezt a tevékenységet nagyon szeretem, és fontosnak tartom, lényegében szakmai hobbiként tekintek rá, mert a büntetőjog csak „nyomokban” szerepel benne.

– És hát nem utolsósorban, itt a tarokk is, ez sem éppen nőies, vagy legalábbis nem nőkhöz kötődik.

– Nekem elég sok női kártyapartnerem van, de kétségtelen, hogy több a férfijátékos. Egy egyetemi sítáborban tanultam meg újra tarokkozni (édesapámtól tanultam meg még hatodikos koromban először, de aztán nem játszottunk sokat), majd körülnéztünk Szegeden, és kiderült, hogy van több tarokkos közösség is a városban. Végül is alakítottunk mi is egy egyesületet, ez volt a Szegedi Kártya Klub Egyesület, amely már nem működik, mert már nem volt kedvünk az adminisztrációját folytatni, de a kártya természetesen maradt. Nagyon különleges kártyajátékról van szó, már eleve a lapok is gyönyörűek, aztán van jelentős hungarikum-faktora is, Jókaiék, Mikszáthék is ezt játszották, no meg maga a játékban is ragyogóan keveredik a tudás, a szerencse, a bátorság – igazán szórakoztató játék mindenkinek, aki el tud számolni 22-ig (ez egy mágikus szám ebben a játékban). Aztán a Licit Akadémiát is megalapítottam (itt meg lehet tőlem tanulni tarokkozni), mivel nem tudtam nem észrevenni már az elején sem, hogy tarokkos társaim többsége átlagban harminc évvel idősebb volt, mint én. Szóval megfordult a fejemben, hogy kivel fogok én tarokkozni húsz év múlva vagy akár akkor, amikor olyan idős leszek, mint ők. Így alakult meg a Licit Akadémia, itt fiatalokat tanítunk kártyázni.

– Ezek után nyilván felmerül, hogy vajon melyik tevékenysége miatt esett önre a választás, hogy az idén megkapja az egyik Szegedért Emlékérmet.

– Nos, a városházát kellene megkérdezni… Persze értem a kérdést, és nem is akarok nem válaszolni. Őszinte leszek – ezen én is sokat gondolkodtam. Professzorból van több száz ebben a városban, így valószínűleg nem elsősorban az egyetemi létemhez kapcsolódik a kiválasztás. Bár hozzáteszem, hogy az egyetemi tevékenységem révén is számos alkalommal kapcsolódhattam a város életéhez, például korábbi egyetemi vezetői feladataim ellátása során – oktatási rektorhelyettes voltam. Aztán ki is léptem az egyetemi falak közül, ahogy már megbeszéltük, hogy nem áll távol tőlem az ismeretterjesztés sem, amelynek révén a városi közönség is jobban megismerhetett. Szintén nem az egyetemi munkám része, bár a jogászi hivatásomhoz kapcsolódik a békéltető testületi tagság, itt is látható vagyok. Korábban még a kártyaklubunk elnevezéséhez is kértük – és megkaptuk – a város hozzájárulását, hogy viselhessük a szegedi nevet. Nem állítom, hogy tudom, hogy a tevékenységem melyik szegmensét tartották erre érdemesnek, de, ha megengedi a megjegyzést – nem is keresem már az okot. Baján születtem és éltem az érettségiig, majd utána egyetemre jöttem Szegedre és itt is maradtam, kétségtelen, hogy már majdnem kétszer annyit éltem itt, mint szülővárosomban. Azonban nem született szegediként, itt, Szegeden láthatóvá válni, ez, amellett, hogy különlegesen nagy öröm számomra, egyben rendkívül megtisztelő.

– Ez már csak inkább poénként illik ide: bajai, vagy szegedi halászlé?

– Csak a bajait főzöm, de a szegedit is szeretem.

Szlavkovits Rita, szeged.hu