1944. október 8-án a szovjet hadsereg bevonult Szőregre. Mi az Árpád (ma Magyar) utca 24. sz. alatt laktunk. Édesanyám, Bálint Piroska testvére volt az Árpád utca 63. sz. alatt lakó Szeles Péterné Bálint Annának. Nekik nagy pincéjük volt, ezért én előző este odamentem, s ott töltöttem az éjszakát náluk. A szomszédjukból (Árpád u. 71. sz.) Badár apó is odajött.

Reggel egyszer csak halljuk, hogy tördelik a kerítéseket. Szelesékkel szemben volt az egyik iskola, most óvoda. Az oroszok nem az Iskola utcán jöttek lefelé, hanem keresztül a kerítéseken, udvarról udvarra.

– Gyertek föl – mondta Badár apó, miután kinézett az utcára – , mert már itt vannak az oroszok. Köszöntötte is őket. A lajbijának szivarzsebéből kilógott ezüst zsebórájának a lánca. Az orosz katona mindenestül kiszakította az órát. Unokabátyám, Szeles Sanyi, kezében egy doboz Szimfónia cigarettával, kínálta vele a másik katonát. Ez kivette a kezéből az egész dobozt…

1

Pár nap múlva este átjött a hátsó szomszédjuk, Rozman úr, a kátránygyárban volt vezető. Szeles sógorom kérdezte: Mi van, Gyula, mi van? Sírva felelte, hogy bejött hozzájuk három orosz katona, őt lefogták. Végig kellett néznie, hogy a feleségén mind a három keresztülment …

Unokabátyámékhoz is bejött egy fiatal katona, én éppen náluk voltam. Nekem is, Sanyinak, az unokatestvéremnek is új bakancs volt a lábunkon. A puskájának a csövivel bökdöste a bakancsainkat, közben mondogatta: Nyemci, nyemci. Mintha a bakancsaink német katonáké lett volna! Kitessékelt bennünket az udvarra. A szomszéd Seller Antiék házának fehér hátulja elé állított bennünket, arccal a fal felé, kezünket föl kellett tennünk a falra. Vártuk a halálos lövést. A sógor bácsi, Szeles Péter, könyörgött az orosznak, ne lője agyon a fiúkat.

Csönd lett. Nagy zuhanást hallottam, az orosz a sógoromat puskatussal úgy mellbe vágta, hogy hanyatt esett. Megint csönd lett. Egyszer hallom, nyílik a kiskapu. Azt mondja a sógor bácsi: elment!

2

Odahaza voltam, hallottam, hogy jön egy lovas kocsi. Ki ez, aki ki mer menni lóval? Kinéztem az utcára, látom, a kocsi Szeged felől jön. Utána gyalogosan egy asszony, azután meg egy orosz katona. Nem mertem kint maradni, csak a kerítés résein láttam, a kocsiról barátomnak, Lázár Ferencnek a feje lóg le. Csupa vér. Az anyja, Lázár néni kísérte a temetőbe. Barátomék a deszki országút szélén, a baloldalon az utolsó házban laktak. A jobb oldalon az utolsó ház a Csányiéké volt. Onnan lőtt állítólag valaki leventepuskával az oroszokra, akik gyalog jöttek a kocsiúton. Végzetére ott volt náluk Lázár Ferkó. Őt vádolták, de nem ő lőtt. Oda mentek be az orosz katonák, keresve, ki volt. Csányiéktól valaki Ferkóra mutatott.

Közben Lázárékhoz is bementek az oroszok. Megtetszett nekik a sárgabőrből készült, két lóra való, vadonatúj lószerszám. Német bélyegzőt láttak rajta. Ekkor fogták Ferkót, fölvitték a kolostordombra. Látszólag szabadon engedték, intettek neki, mehet haza. Ferkó örömmel szaladt lefelé – és hátulról tüdőlövést kapott.

3

Egy kapitány nagybátyáméknál, Bálint Ferencéknél (Árpád u. 22.) beszállásolt. Ágnes nagynéném, elvált asszony, ugyanott lakott. Ő mesélte, hogy mikor bekísérte a tisztaszobába, a kapitány meglátta az ágy fölött a feszületet, majdnem földig hajolt, és hányta a homlokára a keresztet. Ferenc bátyám meg azt mondta, hogy amikor meghívták ebédelni, kezet mosott, imádkozott, a végén megköszönte az ebédet. Hamar elterjedt a híre a faluban, milyen rendes ember az orosz kapitány.

A Csubirkában lakott a másik Szeles család, nem rokona az unokabátyáméknak. Az anya már nem élt, egy fiú, Laci, és egy lány Erzsi volt testvér. Laci a fronton volt. Egy orosz katona udvarolni kezdett Erzsinek. Szép fiú volt, tetszett Erzsinek is. A bátyjának egy szép szürke öltönye maradt a szekrényben: a lány Ivánnak ajándékozta. Nagyon jól állt neki, abban járt udvarolni.

Ott voltam Bálint nagybátyáméknál, amikor jött Erzsi apja, és elpanaszolta a kapitánynak, hogy Iván elvitte a leányának a karóráját, köves gyűrűjét, nyakláncát.

Másnap délelőtt jött a hír: halottat találtak a vasútállomásra fölvivő lépcsőn. Kiderült: Ivánt. Fejbe lőtték. A kapitány „elrendezte az ügyet”: meglett az arany is. Elmentem megnéztem, és valóban Iván volt a szürke ruhában.

4

Az Újszentiván felé vezető út mellett volt az egyik szőregi téglagyár. Mellette húzódott egy hold földünk, amelyet a hadi események miatt még nem bírtuk megszántani. Mikor már csöndesebb lett a helyzet, apámmal, Kanalas Györggyel, kimentünk szántani. A földünk vége kiszolgált az újszentiváni kocsiútra. Mikor szántás közben közeledtünk az úthoz, odajött hozzánk egy orosz katona, megfogta a jobb felőli lónak a zabláját, és húzta őket jobb felé. Apám egy kicsit tudott szerbül, ezt megértette az orosz is. Mondta neki, hogy nem adja oda a lovait. Az orosz a géppisztolyát apámra szögezte. Apám fogta az ingét, és elszakította a mellén, mutatta a katonának: Idelőj, a szívembe, de nem adom a lovaimat!

Én sírva fakadtam, kiáltottam apámnak, adja oda a lovakat, ne kockáztassa az életét. De ő nem adta, az életét is föláldozta volna, csak húzta a lovakat bal felé. Azt hittem, az orosz mindjárt lelövi. De nem. Elengedte a lovakat, és elment. Megmenekültünk.

5

Pár nap múlva bejött hozzánk egy  ferde szemű kiskatona. Kirgiz volt. Vodkát követelt. Apám mondta neki: nincs. Ott álltam én is az udvaron. A katona megfogta a karomat, és kihúzott az utcára. Behúzott a tőlünk második házba (a 24. számúba, ahol meg volt szállva). Itt Lakatos Menyhért bácsiék laktak, de már csak özvegye, Etel néni élt. A ferde szemű behúzott a tisztaszobába. Szép terített asztal várta. Odaadta Etel néninek a szoba kulcsát, és mutatta neki, zárja be kívülről az ajtót. Azután elkezdett kiabálni velem, mellbe vágott, hogy én a Donnál lelőttem a papkáját és a mamkáját. Mutatta, a zsebemből rakjak ki mindent. Egy kis pénz volt nálam, cigaretta, karóra, zsebkendő. Mindent elrakott, de közben csak a papkát meg a mamkát ordította. A derekán levő tokból kihúzta a tőrt, azzal hadonászott felém.

Gondoltam, végem van. Szép damaszttal volt leterítve az asztal. A kirgiz belevágta a közepébe a tőrt, azután odament az ajtóhoz, kikiabált, hogy Etel néni nyissa ki az ajtót. Kinyílt az ajtó, a katona Etel nénit ellökte, és elment. Etel néni kiment utána. Visszajött:

– Megmenekültél!

Id. Kanalas István

Szőregi Regélő, 2014. április-május