Így hívják (már aki) Szőreg egyik jeles helyét, azt, amelyen az Árpádkori templomfal áll. Nagyon öregek, mint én, tudják csak még azt is, kiről kapta a nevét. Szőreg igen gyatra monográfiájában, 1977-ben a különben alapos fejezet (Szőreg földrajzi nevei) írója, Szabó József, a szegedi egyetem nyelvészprofesszora, ezt mondta róla: „A környezetéből kiemelkedő kisebb magaslat. Rohonyi nevű egykori tulajdonosáról kapta a nevét.”

Ez a középkori falu magja, a rakoncátlan vizektől, a 19. századig alatta folyó Marostól is védelmező löszdomb, a honfoglalástól a tatárjárásig működő bazilita monostor és templomocska, valamint szintén a 19. század elejéig, 1836-ig használatos temető helye. Híres bronzkori régészeti lelőhely, a Maros kultúra Szőregi csoportjának nevezetes lelőhelye. Reizner János ásott itt 1903-ban Tömörkény Istvánnal. Reizner halála miatt a beszámolót A szőregi templomromok címmel Tömörkény írta meg az Archeológiai Értesítőben (1904).

Ezt a kicsiny falurészt a szőregiek nem nagyon régóta hívhatták Rohonyi-dombnak. A névadó csak valamikor a 20. század első évtizedeiben vehetett ott házat, nem mellette, hanem alatta, pár hold földet. Szabó József fogalmazása félreérthető: nem az egész domb volt az övé, csak valamelyik ház (talán akad még, aki tudja, melyik), de mint legnevesebb birtokos, róla kezdték el emlegetni az egész dombot.

Szabó József a Rohonyi-domb címszavában három másik névre is utal. Az Apátság utcáról nem mond semmit. De fontos tudnunk, hogy ez az utcanév abból a tévedésből fakadt, mintha a rom a 11. századi bazilita apátság (monostor, kolostor, zárda) maradványa volna. Valójában pedig a kicsiny (öt-hat fős) apátság elpusztult templomának helyén épült plébániatemplomnak a fala.

Szabó professzor másik utalása is érdekes, mert mutatja, hogy amikor a helyi szájhagyományt gyűjtötte, az 1970-es évek elején, közepén, még élt a tudat a szőregiekben, hogy itt temető volt. Öreg temető néven is leltározta a dombot. A középkorban a temetők a templom körül terültek el. Csak Mária Terézia tiltotta meg – egészségügyi okokból – 1769-ben ezt a szokást, s ez után kerültek a temetők a városokon, falukon kívülre. Rendelete csak lassan vált valóra. Szőregen csupán 1836-ban nyílt meg az új, a mai temető a Budzsákon. „Jelenleg játszótér van itt. Egyes adatközlőim szerint hajdan vár állott ezen a területen. A hagyomány szerint alagút vezetett innen a szegedi várhoz.” Ez persze nem történelem, hanem legenda, folklór: Minden rom megmozgatta a nép képzeletét, várat és minden várhoz alagutat álmodott. Olyat is, hogy a Tisza alatt ment volna a várba!

A harmadik utalás: Temetőköröszt, Nagy köröszt. „Nagyméretű kereszt az Öreg temetőben.” Ez ma is megvan, s éppen a névadóval, Rohonyi Gyulával van kapcsolatban. A plébánián őrzött, vezetett krónikából, a Historia domusból idéztem Az ezeréves Szőreg (2001) című gyűjteményes kötetemben, hogy Rohonyi, bár evangélikus volt, a kivételesen ide temetett plébánosnak, Radics Pálnak sírja fölé emelte az 1920-as években. Nem tudjuk, Radicsot 1895-ben, sőt utódát, Govrik Sándort még 1915-ben is miért ide  temették. Radics hamvait utóbb átvitték az új temető központi helyére, a hősök emlékműve mellé, de Govrik sírja még sokáig ott maradt. Mikor Szőregre kerültem, 1933-ban, meglepetés volt számomra ez a jellegzetes, magányos sír a csendőrlaktanya mögött,  amelyben apám volt az őrsparancsnok, de Détári László még emlékszik, hogy az 1950-es években, amikor ott játszott a rom körül, Govrik sírja még ott volt. Csak a hatvanas évek elején telepíthették át az ő szögletesen, ház alakúra betonozott, különleges sírját is a mai temetőbe, a Mályva utcával párhuzamos temetői járda mellé.

De ideje már, hogy elmondjam az emlegetett, ám elfelejtett Rohonyiról, hogy ki volt. A hálátlan utókor méltatlanul nem törődik emlékével. Pedig életműve hozzátartozik Szeged, sőt a Dél-Alföld műszaki, ipartörténeti fejlődéséhez.

Rohonyi Gyula Újvidéken született 1880-ban. Tanulmányait a helyi elemi iskolában kezdte, a r. kat. gimnáziumban folytatta, majd a budapesti műszaki egyetemen 1903-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. Ezután a fővárosi közúti villamosvasútnál, majd a berlini Allgemeine Elektrizitierte Gesellschaftnál szolgált.

Szaktanári képesítést szerezve 1907-ben nevezték ki a szegedi fémipari szakiskolába. Erős a gyanúm, hogy Szegeden ő tanított először elektrotechnikát. Tanított mennyiségtant, ábrázoló mértant, fém- és gépipari rajzot, leíró géptant, gép- és kazánkezelést, ipari géptant.

Annak a fölméréséhez, hogy Rohonyi Gyulának és az 1908-ban felső-ipariskolává fejlődött szegedi intézetnek mi szerepe volt a 20. században Szegednek és környékének ipari, műszaki fejlődésében, iskolai tevékenységükön kívül mérlegelnünk kell az iskolán kívül, különféle tanfolyamokon elterjesztett mindig friss, korszerű szaktudásukat is. Ezt sem tudatosította eléggé a ma elkényelmesedett utókor!

Rohonyi Gyula: vezette Szegeden a gépmotor-kezelői, elektrotechnikai és dinamógép-kezelői tanfolyamokat, tanított a lokomobil- és cséplőgépkezelők tanfolyamán. Jegyzetet adott ki az elektrotechnika tanításához, modellokat készített a gázmotorkezelők  tanfolyama részére, munkamérő féket szerkesztett és egy saját találmányú készüléket a motorok egyenlőtlenségi fokának megállapítására. Mint a gépjárművek és gépjárművezetők vizsgáztató bizottságának szakértője és mint bírósági szakértő működött. A polgármesteri hivatal megkeresésére több ízben adott szakvéleményt műszaki ügyekben.

Oktatási célra több falitáblát készített. Saját találmányú készüléket szerkesztett a csapágymelegedés ellenőrzésére, továbbá „az indikátorok löketkisebbítésére” (Fogalmam sincs, ez utóbbi mit jelent, de az elsőt értem, sőt ezt a kora is méltányolta, mert csapágymelegedést jelző készülékét a Szeged és Vidéke 1912. szeptember 18-i száma Szegedi tanár találmánya címmel közhírré is tette.)

1912-ben a felső-ipariskola műhelyfőnöke lett. Ezt a rangos tisztségét harminc éven át, nyugállományba vonulásáig, 1942-ig betöltötte! 1940-ben címzetes igazgatói kinevezést kapott. 35 szolgálati évének mind a 35 évét ebben a tanintézetben töltötte!

1919 januárjában jelent meg iskolai jegyzetéből tankönyvvé fejlesztett szakkönyve Az általános elektrotechnika elemei címmel, Budapesten, az Athenæum Irodalmi és Nyomdai R. T. kiadásában. Boldog idők, amikor középiskolai tanórák anyaga nyomtatott betűt érdemelt! Ma sok egyetemi előadás sem érné meg a megjelentetést!

E fő művének terjedelmében csaknem háromszorosára gyarapodott második, azonos című, mutatós kiadását. Éppen nyugdíjba vonulásakor, 1942-ben adta ki a Pantheon Irodalmi Intézet Budapesten.

Az 1944/45. tanévben, az elmenekült tanárok helyettesítésére, visszahívták, és a III. G. osztálynak osztályfőnökeként ismét tanított. Azután elfeledkeztek róla.

Szégyenszemre azt sem tudjuk, mikor hunyt el.

Péter László, Szőregi Regélő, 2012. október